Kincses szigeti veszedelmek – az offshore cégekről áttekintően (2. rész)

Korlátok és buktatók

Offshore cégeket célzó speciális adószabályok

A fejlettebb országok adórendszerei – és e tekintetben ide sorolhatjuk hazánkat is – precíz adószabályokat, ún. „ellenőrzött külföldi társaságokra” vonatkozó szabályozást alkalmaznak az alacsony adókulcsú országokban bejegyzett cégekkel tulajdonosi, üzleti kapcsolatba kerülő adózóikra. Ezek, a kifejezetten „offshore ellenes” szabályok rendszerint hátrányosabb adózás alá vonják az ilyen cégekhez köthető jövedelmeket ahhoz képest, mintha azok hazai vagy egyébként normál adózású külföldi cégekhez kötődnének.

Magyarországon ilyen szabályok alkalmazandóak például azokra a külföldi társaságokra nézve, amelyek 10%-nál kevesebb adót fizetnek és államukkal Magyarországnak nincsen kettős adóztatási egyezménye. Ezen túlmenően azonban egyezményes, sőt európai uniós tagállamokban bejegyzett cégekre is kiterjedhetnek ezek a szabályok akkor, ha bennük magyar magánszemély közvetlenül vagy közvetve legalább 10%-os részesedéssel rendelkezik és további feltételként vagy 10% alatti adókulccsal adóznak, vagy – bár nyereségük elvben ennél magasabb adókulcs szerint adózna –, a jövedelmük típusára vonatkozó speciális helyi adómentesség miatt egyáltalán nem fizetnek a nyereségük után társasági adót.

Ha egy külföldi társaság ellenőrzött külföldi társaságnak minősül, akkor ez a következő adózási hátrányokkal járhat: a külföldi társaság által fizetett osztalékot, részvényeinek eladásán realizált nyereséget magánszemély tulajdonos esetén a szokásos 16% személyi jövedelemadón felül további 27% egészségügyi hozzájárulás (EHO) is terheli. Ha pedig az osztalékot, árfolyamnyereséget a külföldi társaság részvényeseként egy magyar társaság realizálja, akkor nem alkalmazható az e jövedelmeket egyébként megillető társaságiadó-mentesség. A tőkejövedelmek e hátrányos adózási következményei ideiglenesen sem kerülhetők el azáltal, ha az offshore társaság nem fizeti ki a nyereségét osztalékként, hanem inkább halmozná azt. Ennek oka az, hogy a végső tulajdonos magyar magánszemélynél a fel nem osztott nyereség is szja-, illetve EHO-köteles, a már említett mértékkel. Ezen túlmenően az ellenőrzött külföldi társaság által magyar adózónak beszámlázott költségek tekintetében a bizonyítási teher egy adóvizsgálat esetén megfordul, azaz a magyar adózónak kell bizonyítania, hogy az adott költség a vállalkozási tevékenységének érdekében merült fel. Végül, ha egy magyar társaságnak ellenőrzött külföldi társaság szerepel a tulajdonosai között, ez a körülmény önmagában diszkvalifikálhatja a magyar társaságot közbeszerzési eljárásokban, és egyéb, közpénzekből finanszírozott projektekben való részvételtől.

Az offshore társaság is adóztathatóvá válik

A társaságiadó-törvény egyes szabályai alapján a magyar adóhatóságnak lehetősége nyílhat arra is, hogy ne csak az offshore társasággal kapcsolatba kerülő magyar adóalanyt, hanem magát az offshore társaságot is megadóztassa. Kevesen tudják, hogy magyar társaságiadó-alanynak ugyanis nemcsak a Magyarországon bejegyzett társaságok minősülnek, hanem a társaságiadó-törvény egy kifejezett rendelkezése folytán a ténylegesen Magyarországról irányított, de egyébként külföldön létrehozott társaságok is. E szabálynak az alkalmazása alapvetően tény- és bizonyítási kérdés. Ha a NAV egy külföldi társaságról be tudja bizonyítani, hogy azt ténylegesen Magyarországról irányították (mert például cégnek magyar magánszemély az igazgatója, vagy még ha külföldi is, akkor is bizonyítható, hogy valamennyi kérdésben Magyarországról kapta az utasításokat), akkor a NAV magyar adóalannyá minősítheti a külföldi céget. Ilyen esetben az adóhatóság elsősorban társaságiadó-, illetve adott esetben áfa-hiányt állapíthat meg, és persze kiszabja az adóhiány után automatikusan „járó” egyéb szankciókat is.

Nem csak az jövedelem, ami fénylik

A személyi jövedelemadó törvény alapvető szabálya, hogy egy magyar illetőségű magánszemély minden jövedelme adóköteles Magyarországon, függetlenül attól, hogy milyen jogcímen, milyen forrásból – belföldről vagy külföldről – származik, továbbá milyen formában szerzi azt meg. Ez alól az általános adóztatás alól csak maga a törvény állapíthat meg kivételt. A jövedelem formáját tekintve az szja-törvény külön is kiemeli, hogy bevételnek minősülnek a természetben szerzett bevételek is, továbbá a magánszemély helyett más által teljesített kiadások, vagy egy dolognak, szolgáltatásnak a magánszemély által történő kedvezményes használata.

Ha az offshore cégben képződött nyereséget a tulajdonos saját bankszámlájára utaltatja át, vagy esetleg a cég bankszámlájáról, bankkártyájáról készpénzben felveszi, ezzel azonnal adóköteles és bevallandó jövedelmet realizál. Az előzőekben kifejtettek okán azonban ugyanez a helyzet akkor is, ha az offshore társaság a tulajdonos személyes kiadásáait finanszírozza – pl. a céges bankkártya magáncélú vásárlásokra való használata útján. Gyakori tévhit továbbá, hogy ha a külföldi cég számviteli és adószabályai adott esetben megengedik a személyes kiadások társaságnál való „elköltségelését”, akkor az érintett magánszemélynél ezzel kapcsolatban nem is merül fel Magyarországon adófizetési kötelezettség. Felmerül, és legjobb esetben is az említett 16% + 27%-os mértékkel. Más kérdés, hogy a legtöbb esetben a magyar adóhatóságnak nem kerülnek ezek a költekezések a látókörébe.

Ha ló nincs, jók a „gumiszabályok” is

A konkrét ügyletekre, tényállásokra vonatkozó tilalmakon, szabályokon túlmenően számos általános érvényű adózási alapelvet is rögzítenek az adótörvények. Ilyen például a rendeltetésellenes joggyakorlás tilalma, vagy a jogügyletek valós tartalmának elsődlegessége azok formájával szemben. Ezeket a meglehetősen általános és homályos szabályokat az adóhatóság adott esetben igen nagy hatékonysággal tudja bevetni az adóelkerülőkkel szemben, akár offshore struktúrák kapcsán is. Olyannyira igaz ez, hogy éppen néhány hete született meg egy offshore cég közbeiktatásával lebonyolított magyar cégeladással kapcsolatos kúriai ítélet, amelyben a Kúria az ügyletsorozat valós gazdasági tartalmára hivatkozva marasztalta el az adózót és adott igazat az adóhatóságnak. Tette ezt úgy, hogy a tényleges tulajdonosnak tekintett személynek az offshore társaságban való részesedése nem is volt bizonyított. A Kúria indokolása szerint „nem szolgálhat ugyanis az adózó előnyére, így nem róható az adóhatóság terhére, hogy a szerződéses láncolatban egy ellenőrizhetetlen offshore cég vett részt. Az, hogy az offshore cégben az adózó gazdasági érdekeltségének fennállása közvetlenül nem bizonyított, a hatósági megállapítások jogszerűtlenségét nem támasztja alá.” Bár az ügyletben résztvevő cégek és személyek több nyilvánvalóan árulkodó jelet hagytak maguk után és végső soron ezek vezettek a vesztükre, ennek a friss és eddig példa nélküli ítéletnek a következtében várhatóan sokkal több offshore cég, illetve részvételükkel lebonyolított ügylet kerül majd a jövőben az adóhatóság célkeresztjébe.

Amikor a hátsó ajtón jön be a NAV

Sokan persze úgy gondolhatják, hogy az előzőekben kifejtett jogi buktatókhoz kapcsolódó tényleges kockázatok mértéke minimális, teljesen figyelmen kívül hagyható – „hiszen az adóhatóság honnan tudhatná meg, hogy nekem egy cégem van egy távoli adóparadicsomban”. Ez a hozzáállás azonban ma már több szempontból is problematikus:

Egyre szélesebb körű információcsere

Az adóhatóságoknak számos - és egyre bővülő - lehetősége van arra, hogy információt szerezzenek be külföldi társaságok ügyleteiről vagy éppen tulajdonosi körükről. Ezt széles körben biztosítják európai uniós jogszabályok az Európai Unión belül, az Unión kívül pedig a normál adózású országokkal kötött kettős adóztatási egyezmények információcserét szabályozó cikkelyei, valamint az adóparadicsomokkal kötött információcsere egyezmények. Utóbbi egyezmények megkötésére az adóparadicsomok a közelmúlt óta azért kényszerülnek, hogy elkerüljék az OECD „együtt nem működő adóparadicsomokról” vezetett feketelistájára való fel-, vagy esetleg visszakerülésüket, amiből számos hátrányuk származhatna. Ilyen információcsere egyezményt már Magyarország is kötött két Csatorna-szigettel, Guernsey-vel és Jersey-vel, de tárgyalásokat folytat a Nemzetgazdasági Minisztérium csaknem valamennyi fontosabb offshore központtal, ideértve Andorrát, a Brit Virgin Szigeteket és Bermudát. Panamával és Liechtensteinnel pedig kettős adóztatási egyezményünk születhet hamarosan.

Jelenleg ugyan mind a kettős adóztatási, mind az információcsere egyezmények még csak megkeresésre történő információadásra kötelezik a másik felet. A világ ugyanakkor egyre inkább abba az irányba mozdul el, hogy az adózási információk automatikusan átadásra kerüljenek az érdekelt adóhatóságok részére. Utóbbi rendszer már megvalósult az Európai Unión belül a magánszemélyek által lakóhelyüktől eltérő tagállamban tartott bankbetétek tekintetében, 2015-től pedig újabb jövedelemtípusokra fog kiterjedni ez a rendszer – az automatikus információcsere tőkejövedelmekre való kiterjesztése egyelőre azonban még csak terv.

Vagyonosodási vizsgálatok

Nem feltétlenül kell az adózónak az offshore cégével „megbuknia” ahhoz, hogy bajba kerüljön. A baj bekövetkezhet akkor is, hogy egy vagyonosodási vizsgálat során nem tud felmutatni a vagyonával, költekezéseivel arányban álló bevallott jövedelmet. Ha a NAV feltárja a be nem vallott adókat (akár az ügyletek vizsgálatának, akár vagyonosodási vizsgálat eredményeként), a be nem vallott adóhiány előírását túlmenően rendszerint adóbírságot és késedelmi pótlékot is kivet. Utóbbi két tétel adott esetben akár a be nem vallott adó összegét is meghaladhatja. Nem hagyhatók azonban figyelmen kívül a szándékos adóelkerüléssel együtt járó büntetőjogi kockázatok sem.

Konklúzió – van-e még létjogosultsága az offshore struktúrának?

Az offshore cégek jelentős részének tulajdonosi háttere átláthatatlan, valós tevékenységük nincsen a bejegyzésük országában, fiktív ügyletekre használják őket, tulajdonosaik pedig nem vallják be e cégeikből felvett jövedelmeiket. Ezen cégek napjai leáldozóban vannak. Egyrészt az adótörvények egyre több oldalról tüzelnek az ezekben a társaságokban megtermelődött jövedelmekre, másrészt az adóhatóságok közötti információcsere fokozatos kiszélesedése is ezen konstrukciók végnapjait vetítik elő.

Továbbra is lehet ugyanakkor offshore cégeket legális adótervezés céljára is felhasználni. Mindez azonban ma már jelentős odafigyelést, óvatosságot és jellemzően többletköltséget is megkíván. Ennek végletét képviselik a világ legnagyobb multinacionális cégcsoportjainak Hollandiában, Írországban vagy akár Szingapúrban, Hongkongban letelepedett, akár több tíz alkalmazottat foglalkoztató, teljesen transzparens holdingcégei, vagy szellemi vagyont kezelő központjai.

Fontos végül megemlíteni azt is, hogy az offshore cégekben „ragadt” vagyonok legalizálására is léteznek adótervezési lehetőségek. Arra számítani azonban, hogy az adóhatóság nem szerez információt egy offshore cégről – annak tulajdonosi hátteréről, vagy a részvételével megvalósult ügyletekről –, mára rendkívül kockázatos hozzáállássá vált.