Aki bújt, aki nem... – az adóügyi információcseréről áttekintően (2. rész)

Megtakarítási irányelv

Az EU 2003-ban született megtakarítási irányelve azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy minden uniós tagállam adóhatósága rendelkezzen az állampolgárai által külföldi bankokban elhelyezett pénzek (megtakarítások) hazai megadóztatásához szükséges információkkal. E célból az irányelv, általános szabályként, a tagállamok adóhatóságai közötti automatikus információcserét vezetett be a kamatjövedelmeket illetően. Ez lényegében azt jelenti, hogy az Unióban működő bankok a náluk elhelyezett betétekről betétesenként évente adatot szolgáltatnak országuk adóhatóságának, amely ezeket az információkat továbbítja a számlatulajdonosok országainak adóhatóságai számára.

Két fontos unióbeli pénzügyi központ, Ausztria és Luxembourg azonban átmeneti mentességet harcolt ki az adatszolgáltatási kötelezettség alkalmazása alól. Ez alatt az átmeneti időszak alatt ezek az országok információcsere helyett azt vállalták, hogy a betétek után fizetett kamatból 35%-os kamatadót vonnak le, amelynek nagy részét átutalják a betétesek országának. A magas adókulcs senkit se tévesszen meg. Ez az alacsony devizakamatokra vetítve még mindig csekély adóterhet jelent a betétek be nem vallott jövedelemadó-terhéhez képest.

A megtakarítási irányelv további sajátossága, hogy ahhoz az Unió politikai nyomására 10, EU-n kívüli adóparadicsom, illetve off-shore pénzügyi központ is csatlakozott, közöttük Svájc és a négy nyugat-európai mikroállam (Andorra, Liechtenstein, Monaco és San Marino), valamint az Egyesült Királyság és Hollandia tengeren túli függő, illetve társult területei. Ezek az országok Ausztriához és Luxembourghoz hasonlóan szintén forrásadót vonnak le, illetőleg adnak tovább a számlatulajdonosok országainak. Az érintett magánszemélyek ezáltal – a kamatadó ellenében – ezekben az országokban is megőrizhetik anonimitásukat.

A megtakarítási irányelv hatékonyságának egyik legjelentősebb korlátja, hogy csupán a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra alkalmazandó. Így az anonimitás könnyen megőrizhető azáltal, ha a bankszámlát valaki a cége nevére nyitja meg. Napirenden van ugyan az irányelvhatályának a kibővítése, az azonban időt – előreláthatólag több évet – fog igénybe venni.

Luxemburg az őt Ausztriával együtt ért folyamatos politikai nyomás hatására a közelmúltban már feladta privilégiumát és 2015-től csatlakozik majd az automatikus információcserét teljesítő többi tagállamhoz. Kérdéses viszont, hogy Ausztria mikor fog átváltani az automatikus információcserére. Ausztria erre vonatkozó kötelezettsége az irányelvben, feltételekhez kötötten, már régóta le van fektetve. E feltételek között azonban az említett, Unión kívüli államoknak is automatikus információcserét kellene bevezetnie a tagállami polgárok által bankjaikban elhelyezett betétekre vonatkozóan. Mai szemmel ez még egyelőre illuzórikus. Ezért valószínűbb, hogy Luxemburghoz hasonlóan Ausztria is hamarabb fog engedni a politikai nyomásnak, mint ahogy az irányelvben vállalt jogi kötelezettsége beállna. Válasz tehát nincsen, bizonytalanság van.

Adóügyi együttműködési irányelv

Az EU-ban már 1977 óta létezik egy adóügyi együttműködési irányelv, amely a kettős adóztatási egyezményeken alapuló információcseréhez hasonló, de annál lényegesen részletesebb és uniformizáltabb szabályokat tartalmaz. Jelenleg csupán kérelemre történő információra kötelezi a tagállamokat, viszont az adónemek és adózással kapcsolatos információk széles körére vonatkozik. Egyaránt kérhető tehát információ az alapján magánszemélyekre, cégekre vagy azok tulajdonosi hátterére nézve. Múltbeli időszakra vonatkozó adatszolgáltatást is lehetővé tesz ez az irányelv, de itt is meg kell jelölni az információ-kérés célját, illetőleg be kell azonosítani a vizsgálat alá vont adózót.

Az irányelv 2015-től hatályba lépő rendelkezései öt jövedelem-kategória (munkabér, igazgatósági tiszteletdíj, életbiztosítások, nyugdíjak és ingatlanból származó jövedelmek) tekintetében automatikus információ-szolgáltatást fognak előírni a tagállamok részére. Mindez fontos mérföldkövet fog jelenteni az automatikus információcsere Unión belüli általánossá válásában. Ugyan ebből a jövedelemcsoportból a pénzügyi típusú befektetések egyelőre kimaradtak, terítéken van az irányelv egy következő módosítása, amely 2015-től tőkejövedelmekre vonatkozóan is kiterjesztené az automatikus információcserét. Ez utóbbi módosítás egyik tagállam részére sem fog átmeneti időszakot biztosítani az adatszolgáltatás tekintetében. Kérdéses ugyanakkor e javaslat esetén is, hogy Ausztria nem él-e majd vétójogával ha az szavazásra bocsátásra kerül.

Konklúzió – el lehet-e még rejtőzni?

2009 májusában tulajdonképpen megszűnt az OECD „együtt nem működő adóparadicsomokról” vezetett fekete listája, miután utolsó három államként Liechtenstein, Andorra és Monaco is kötelezettséget vállalt a hatékony információcsere biztosítására. Mindez azt jelenti, hogy nincs a világnak olyan off-shore centruma jelenleg, amely tekintetében ne lenne reális esély arra, hogy Magyarország kettős adóztatási vagy információcsere egyezményt köt, akár már a közeljövőben. Az OECD többoldalú egyezményhez történő friss csatlakozásunk továbbá újabb dimenziót nyithat az információcserének. Ezek az egyezmények adott esetben akár visszamenőleges információ átadására is jogalapot jelenthetnek. Emiatt, teljes biztonsággal, ma már nem tudja senki sem elrejteni vagyonát az adóhatóság szeme elől.

Ennek több oka is van. Mindezek ellenére nem lehet azt állítani, hogy az off-shore bankszámláknak befellegzett. Egyrészt az adóhatóságok – szükséges erőforrás és kapacitás hiányában – kevés ügyet tudnak csak felderíteni a kérelemre történő információcsere útján. Másrészt, számos pénzügyi központ adóhatósága tudatosan lassítja és minden egyéb lehetséges eszközzel obstruálja az egyezményekben vállalt adatszolgáltatási kötelezettségét. E tekintetben gazdag információforrásként szolgálhat az OECD által 120 ország részvételével rendszeresített, és a részes államok által egymás jogrendszeréről, adatszolgáltatási gyakorlatáról készített ún. „peer review-król” kiadott jelentések. Harmadrészt, az automatikus információcsere jövőbeli „általános sztenderdként” való célul tűzése ugyan hangzatos, azonban nagyon bizonytalan még egyelőre, hogy mikorra válik az új csodafegyver kiterjedten és általánosan alkalmazottá a világban. Mindehhez hozzá kell még tenni, hogy a világon nagyon jelentős érdekek és érdekcsoportok igénylik a titkosság fennmaradását, az egyes „off-shore paradicsomokban” hatalmas vagyonok kerülnek felhalmozásra, ezért a gyakorlatban a teljes transzparencia még sokkal inkább illúzió, mintsem valóság. És persze napi szintű kérdésként merül fel: hova vigyék a vagyonukat azok, akik még bíznak a titkosság fennmaradásában? Mára már erre a kérdésre sincs egyértelmű felelet. Sokan bíznak még abban, hogy a távoli, egzotikus adóparadicsomok még jó ideig obstruálni tudják a valós információcsere megvalósítását. Sokan mások Szingapúrra és Hongkongra esküsznek, mint az EU-tól távol eső, de gazdaságilag stabil és jó érdekérvényesítő képességekkel rendelkező védőbástyákra. Az utóbbi években megtanulhattuk viszont, hogy az események manapság nagyon hirtelen felgyorsulhatnak, váratlan fordulatot vehetnek. Néhány éve még senki sem vette volna komolyan a Rubik-egyezményeket és, hogy mára elveszti különös jelentését az, hogy „svájci banktitok”.