Biológiaórák adózóknak és jogalkotóknak

A kialakult abszurd helyzet az egyik példája annak, hogy az Európai Unió általában miért nem javasolja kedvezményes áfakulcsok bevezetését. Az elhatárolási kérdésekből eredő adminisztratív költségek rendkívül magasak, nem is beszélve a vonatkozó informatikai vagy nyilvántartási költségekről. Ráadásul a tét is jelentős: nagyon nem mindegy, hogy ugyanazt a terméket 27%-os vagy 5%-os áfa terheli. Ezért a 22%-os különbségért már mindenki lehajol.

Nem kétséges, ez a 20% feletti árkülönbség komoly versenyelőnyt jelent a sertéságazatnak az élelmiszeripar többi ágazatával szemben. Más élelmiszeripari ágazatok képviselői el is kezdtek ezért aktívan lobbizni, hogy ők is bekerülhessenek az 5%-os áfakörbe. Jelen cikk írásakor épp a tojástermelők küzdenek ezen privilégiumért, de korántsem kizárt, hogy más ágazatok is vérszemet kapnak.

De miért is kapnak a sertéstermelők kedvezményes áfakulcsot? A sertéságazat, hasonlóan az élelmiszeripar sok más ágazatához, táptalaja az adócsalásoknak. A 27%-os adómérték sokakat csábít arra, hogy valós tevékenység nélküli társaságok alapításával, fiktív számlák kibocsátásával, fantom tulajdonosokkal vagy egyéb módon az állami kassza helyett a saját zsebükbe vándoroltassák az adó összegét. Ha az adó csak 5% a 27% helyett, szól a hivatalos érvelés, akkor az adócsalások ezen ösztönző ereje meg fog szűnni.

És talán ez el is vezet a magyar adórendszer egyik legfőbb betegségéhez. A 27%-os áfakulcs világviszonylatban egyedülálló. Már az is kérdéses volt a bevezetésekor, hogy az áfakulcs egyáltalán meghaladhatja-e az EU által maximálisnak ajánlott 25%-os adómértéket. Innentől kezdve nem is meglepő: a költségvetési bevételekben elért 25%-os részarányával messze az áfa biztosítja a legfőbb adóbevételt. De mindezt milyen áron? A 27%-os áfa adóelkerülésre, adócsalásra buzdít. És egy magyarországihoz hasonló társadalmi környezet és adómorál mellett ennek a csábításnak sokan nem tudnak ellenállni. Bár erre nézve csak közvetett statisztikák léteznek, de valószínűsíthető, hogy a rendszerben elcsalt áfa összege évente több száz milliárd forintos nagyságrendre tehető.

Ez pedig számos következménnyel jár. Az adóhatóság és a bűnügyi szervek energiáinak a legnagyobb részét ma Magyarországon az áfacsalások elleni küzdelem köti le. Közben kényszerjogszabályok tömege született az elmúlt években az áfabevételek megvédése érdekében. Gondoljunk csak az EKÁER rendszer bevezetésére, vagy a pénztárgépek adóhatósághoz történő bekötésére. Ebbe a körbe tartozik a fordított áfa kiterjesztése is a gazdaság egyre több ágazatára – még ha az az EU heves ellenreakcióját váltja is ki. És ez az egyik legfőbb mozgatórugója a kedvezményes áfakulcsok alkalmazásának – legyen szó akár ingatlan-, akár sertéshús-értékesítésről.

Mi lehet hát a megoldás? Valószínűleg fájdalmas lenne lemondani a rendkívül magas áfakulcs miatt keletkező többlet költségvetési bevételekről, de talán megérné végiggondolni, mivel is járna az áfakulcs gyökeres, és az Európai Uniós áfakulcsok átlaga közelébe történő leszállítása. Csökkenhetne ezáltal az adócsalási fenyegetettség, megszűnne az igény a kedvezményes adókulcsokra és jelentős energiák szabadulnának fel a NAV-on belül is. Nem vagyok arról sem meggyőződve, hogy mindez jelentős költségvetési bevételcsökkenéssel járna: érdemes visszaemlékezni az 1990-es évek közepére, amikor a társasági adókulcs 36%-ról 18%-kal való csökkentésével a költségvetés-többlet társaságiadó-bevételt tudott generálni.

Persze, nem kétséges, az áfakulcs jelentős csökkentése igenis költségvetési bevételcsökkenéssel járna, amelyet valahonnan pótolni kellene. Pusztán a nemzetközi tapasztalatokat, a magyar adómértékeket és a költségvetés bevételszerkezetét elnézve erre a jövedelemadó-kulcsok növelése vagy a vagyonadó bevezetése jelenthetne megoldást. Az megint egy másik kérdés, hogy jelenleg a József nádor téren nem ebbe az irányba fújnak a szelek