Ha már pereskedünk, nem mindegy, hol tesszük

Aki egy külföldi féllel szemben perbe bocsátkozik, megnyugtató tényként éli meg, ha saját országának a bírósága ítéli meg az adott jogvitát. Különösen igaz ez akkor, ha a perben szemben álló fél vagy egyébként a perbeli ügylet egy, a magyarétól teljesen eltérő kultúrájú országhoz kötődik: csökkenhet a relatív biztonságérzet akkor, ha jogvitánkat mondjuk egy közel-keleti bíróság, vagy pl. egy szovjet utódállam bírósága bírálja el.

Ugyan a pert kezdeményező fél (felperes) az, aki kiválasztja, hogy az adott jogvitát melyik ország bírósága előtt indítja meg, választási lehetőségét mind a korábbi, mind pedig a januártól hatályba lépő jogszabály jelentősen korlátozza. A bíróság megválasztása tekintetében ráadásul nem csak a magyar jogszabályokra, de Magyarország nemzetközi egyezményeire, EU tagállamok vállalkozásai közötti vita esetén pedig a vonatkozó EU-s rendeletekre is figyelemmel kell lenni.

Általános szabályok szerint kereskedelmi jogviták esetén ott kell pereskedni, ahol az alperes székhelye van. Nem mindegy ezért, hogy egy vita esetén ki indítja meg a pert, a per megindítója ugyanis a joghatóság megválasztása szempontjából hátrányba kerülhet. Mind a magyar jogszabály, mind pedig az EU-s előírások tartalmaznak ugyanakkor több kisegítő szabályt is a szerződésekből eredő igények peresítésére. A legtöbbször használt alternatíva, hogy ilyen jogvitáknál az a bíróság is eljárhat, ahol a szerződéses kötelezettség teljesítésének helye van.

De hol is van a teljesítési hely?

Néhány szerződés – akár jellegénél, akár szövegszerű megfogalmazásánál fogva – világosan rendezi, hogy hol van a teljesítés helye. Így pl. egyértelmű a teljesítési hely, ha egy épület megépítéséről van szó, vagy akkor, ha a felek egy áru konkrét helyen való átadásában állapodtak meg.

Az esetek többségében azonban a teljesítési hely ilyen módon történő megállapítása nem ennyire egyszerű. Hol van pl. a teljesítési helye egy olyan tanácsadói munkának, ahol a megbízott néha az ügyféllel, az ügyfél országában találkozva, de leginkább saját országában, saját számítógépén végzi a tevékenységet és e-mailen küldi át a létrejött dokumentumot? Nem egyszerű a teljesítés helyét megállapítani akkor sem, ha a felek között egy kidolgozott szerződés helyett csupán egy ajánlat és egy megrendelés készült el, amelyekből nem egyértelmű, hogy a felek milyen INCOTERMS paritásban állapodtak meg, ki viseli a szállítás kockázatát, és hol száll át a kárveszély az eladóról a vevőre. Különösen nehezítheti ilyenkor a teljesítési hely meghatározását, ha a szállítási díjat az eladó és a vevő megosztja egymás között. Hasonló perekben hónapok telhetnek el pusztán az azon történő vitatkozással, hogy egyáltalán jó helyen pereskednek-e a felek – nem kevés jogi költséget felemésztve.

Az alkalmazandó jog is kérdéses lehet

Tovább színezi a képet, hogy nemzetközi vitákban sokszor nem csak az nem egyértelmű, hogy melyik bíróságnak van joga elbírálni a kérdést, hanem az sem, hogy melyik fél jogrendszere alapján. Ráadásul az egyik kérdésre adott válasz nem dönti el a másikat. Nem ugyanazok a körülmények határozzák meg ugyanis azt, hogy melyik országban kell pereskedni, mint azt, hogy ezt melyik ország jogszabályait alkalmazva tesszük meg. Éppen ezért nem kizárt, hogy végül egy adott ügyben az egyik fél országának bírósága lesz jogosult eljárni, de a másik fél országának jogát alkalmazva. Így pl. előfordulhat, hogy egy magyar szállító egy spanyol megrendelőt Spanyolországban, de a magyar jog alapján perelhet be, de könnyen elképzelhetőek ennél komplikáltabb, harmadik országot is érintő jogviták is. Azon túlmenően, hogy egy magyar bíró nem feltétlenül tudja olyan felkészültéséggel alkalmazni a spanyol jogot, mint helyi kollegája, az ilyen ügyekre a fordítási és egyéb adminisztrációs nehézségek sokasága is jellemző.

Hogyan lehet mindezt elkerülni?

Mind a régi, mind a januártól hatályba lépett új jogszabály (ugyanúgy, ahogy az EU-s előírások) megadja azt a lehetőséget, hogy a felek esetleges jogvitáikra önmaguk kössék ki az alkalmazandó jogot, illetve a jogvita esetén eljáró bíróságot is. Érdemes ezt a lehetőséget rögtön szerződéskötéskor kihasználni. Ugyan a jogválasztásról és a bíróságválasztásról a felek a későbbiek során, vagy akár a jogvita felmerülése közben is megállapodhatnak, ilyenkor már sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy az egyébként perben és haragban levő felek kompromisszumra tudnak jutni.

Nem árt továbbá óvatosabbnak lenni, ha szerződéskötéskor valamelyik fél az általános szerződéses feltételeit kívánja a kitárgyalt szerződéshez csatolni. Ezek ugyanis többnyire tartalmaznak jogválasztásra és bíróságválasztásra vonatkozó rendelkezéseket, mégpedig várhatóan olyanokat, amik az általános feltételeket csatoló fél érdekeit védik.