Másolat: adóhivatal

A javaslat, bár első hangzásra bizarrnak tűnik, egyáltalán nem új keletű. Azt már korábbi ajánlásaiban az OECD is felvetette, ráadásul hasonló rendszer egy-két EU–tagállamban – így például az Egyesült Királyságban – már működik is. Persze kérdés, hogy az adókultúra tekintetében rendkívül megosztott Unióban be lehet-e egységesen vezetni egy ilyen jellegű szabályozást.

Az irányelvtervezet szövege alapján a tanácsadóknak 5 napjuk lesz bejelenteni azt, ha adóoptimalizálásra irányuló javaslatot tesznek ügyfeleiknek – ennek elmulasztását pedig komoly büntetések szankcionálják (így például az Egyesült Királyságban minden egyes napi késedelem 600 angol fontba kerül). Az irányelvtervezet a bejelentési kötelezettséget nemzetközi jellegű adóstruktúrákra írja elő, azonban korántsem biztos, hogy az egyes államok nem vonják majd be alkalmazási körükbe a határon belülieket is.

Joggal merül fel a kérdés, mi lesz a hazai adótanácsadói szakmával miután az irányelv hatályba lép. Eladható-e Magyarországon egy „elmondom ugyan neked a tutit, de 5 nap múlva a NAV is tudni fogja” hozzáállás? Mivel országokra lebontott hatástanulmányok nem előzték meg a javaslat megszületését, egyelőre csak találgatni lehet, hova fog a szabály náluk vezetni.

Ahhoz, hogy a rendszer működni tudjon, egyfajta bizalom lenne szükséges az adózó és az adóhatóság között – ami pedig sajnos nem sűrűn jellemző hazánkban. Ki az ma Magyarországon, aki az általa alkalmazott adóstruktúra bejelentésével fel kívánja hívni magára az adóhatóság figyelmét? Sokaknál a bejelentés egy azonnali adóhatósági ellenőrzés rémképével kombinálódik majd.

Szintén nem fogja erősíteni az intézménybe vetett hitet a tanácsadók abbéli félelme, hogy az adóstruktúrák bejelentése várhatóan egyes adózási kiskapuk bezárásához fog vezetni. Sokszor még ma is azon múlik egy struktúra sikeressége, hogy „a trükkről, ami benne van, az adóhatóság még nem tud”, vagy azt legalábbis így adják el. Szintén feszélyezheti az adótanácsadói szakmát, hogy az irányelv bevezetésével egyes adótervezési javaslatok közkinccsé válhatnak, amely leértékeli a szakmai tudását és csökkenti annak presztízsét.

Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy az adótervezési ötletek jó része már manapság is ismert akár az NGM, akár az adóhatóság előtt. A hatóságok rendszeresen válaszolják meg az állásfoglalás iránti kérelmeket, adnak ki feltételes adómegállapítási határozatokat – márpedig ezek a legtöbb esetben mind arra irányulnak, hogy egy-egy adótervezési ötletet jóváhagyassanak a hatósággal. Szintén relativizálja az adótervezési ötletek „titkosságát” az az átjárás is, ami az adótanácsadási szakemberek és az adózással foglalkozó köztisztviselők között egyre inkább fennáll – mindennapi ma már, hogy valaki az egyik oldalról átül a másikra. Balgaság lenne ezért azt gondolni, hogy a hatóság az adótervezési ötletek nagy részéről nem tud – legfeljebb politikai, gazdasági okokból vagy kényelmi szempontok miatt nem vág neki az esetleges kiskapuk bezárásának.

Nem tűnik tehát egyértelműnek, hogy mivel is kell majd számolni, ha az irányelv végső soron hatályba lép. Egy dolog viszont biztosnak tűnik. A magyar virtus abban mindenképpen meg fog nyilvánulni, hogyan lehet kibújni az irányelv alkalmazhatósági köre alól. Előreláthatólag az adótervezés nagyon fontos elemévé válik majd olyan struktúrák kitalálása, amelyek az adóminimalizáláson túlmenően valamilyen úton-módon biztosítják, hogy az ne tartozzon az irányelv hatálya alá, és ezért a bejelentési kötelezettség elkerülhető legyen. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy nekünk, magyaroknak, nagyon jó a fantáziánk, ha kibúvókat kell keresni.