« Vissza a hírekhez

Két új ügyvédjelölt erősíti a Jalsovszky csapatát

A közelmúltban két frissen diplomázott szakemberrel bővült az iroda kereskedelmi jogi illetve adójogi csoportja, mellyel a most 10. évfordulóját ünneplő iroda jogászainak száma 15 főre nőtt. Dr. Benei Adrienn és dr. Veres Dániel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte jogi diplomáját.

 

 

A többfordulós kiválasztás során az iroda vezető jogászai megbizonyosodhattak arról, hogy dr. Benei Adrienn nemcsak ismeri a jogot, de alkalmazni is tudja azt. A Legfelsőbb Bíróságon és két fővárosi ügyvédi irodánál szerzett szakmai tapasztalatával, közvetlen, barátságos személyiségével hamar elnyerte kollégái bizalmát és máris hatékonyan vesz részt a kereskedelmi jogi csoport munkájában.

 

 

 

 

 

Dr. Veres Dániel rendkívül jó alapokkal, tiszta, gyors gondolkodással és nagy elszántsággal érkezett az irodába. Tanulmányai alatt egy nemzetközi és egy független ügyvédi irodánál, valamint egy vezető banknál szerzett jogi és pénzügyi szakmai tapasztalatot.  A pénzügyek iránti fogékonyságának köszönhetően az adójogi csoport ügyvédeinek munkáját segíti. Dániel érkezésével iroda nemzetközileg is elismert és a magyar piacon vezető helyen álló adójogi praxisa immár hét jogásszal végzi a tanácsadói munkát ügyfelei számára. 

Miénk az év adójogi csapata

A múlt pénteki Jogászdíj Gálán a Wolters Kluwer ismét kiosztotta az év jogászait és jogi csapatait jutalmazó díjakat. Nagy örömünkre szolgál, hogy a tavalyihoz hasonlóan az év adójogi csapata díját ismét irodánk nyerte el.

A díj számunkra annál is inkább értékes, mert az elbírálás során az innováció, az ügyfélközpontúság, és a szakmai példaértékűség voltak a legfontosabb szempontok. A díjat a a Innovatív adóstruktúra innovatív vállalkozásoknak’ című pályázattal nyertük el, amelynek összeállításában Csővári István és Gondi Anilla kollegáink működtek közre.

Hogyan védjük meg cégünk vagyonát? – konferencia összefoglaló

A HVCA-val és a Holland Kamarával közösen szervezett konferenciánkon Csővári István és Baráti Ákos kollégáink a cégépítés, cégvagyon tervezés és cégörökítés témakörét járták körül. A prezentációk keretében szóba kerültek a holdingsársaságok, a vagyonkezelő cégek, a cégcsoportok és a külföldi csoporttárssaságok is. A konferencián partnerünk volt a Concorde MB Partners és a Primus. 

Cégépítés, cégvagyon tervezés, cégátörökítés - konferencia meghívó

November 7-én a HVCA-val és a Holland Kamarával közösen konferenciát szervezünk, amelyen a következő kérdésekre keressük a választ. Hogyan védhető meg a sikeres magáncégek vagyona a jogi kockázatoktól? Hogyan érdemes egy céget adózásilag hatékony módon építeni? Mikor, miért és hogyan érdemes cégcsoportot létrehozni? Milyen szervezeti és jogi megoldások biztosíthatják, hogy egy magáncég továbbörökíthető, vagy éppen eladható legyen? A kérdések megválaszolásában kollégáink és más, a témában járatos tanácsadók lesznek segítségünkre.

A konferenciával kapcsolatos további információ, valamint a regisztráció a Kamara honlapján érhető el.

DAC-6 konferencia - egyenlőre csak a dilemmák köre nőtt

Jelentős változást hoz a DAC-6 magyarországi implementálása a nemzetközi adóstruktúrákat tervező és megvalósító tanácsadók részére. A Francia Kereskedelmi Kamarával szevezett konferenciánkon a Pénzügyminisztérium munkatársával, valamint a banki, tanácsadói és könyvelői szakma képviselőivel beszélgettünk arról, hogy kiket és hogyan fog érinteni a jelentéstételi kötelezettség. Tapasztaltuk, hogy egyenlőre több a kérdés a témával kapcsolatban, mint a válasz.