Praxisunk » kiterjed a peres eljárások teljes spektrumára. Ügyfeleinket képviseljük mind rendes bíróságok, mind pedig választottbíróságok előtt, munkánk kiterjed fellebbezési, felülvizsgálati és alkotmánybírósági eljárásokra egyaránt. Ügyfeleinket több ízben képviseltük az Európai Unió Bírósága előtt is. Munkánk során mind magánszakértőket, mind kirendelt szakértőket, mind pedig az előzetes bizonyítás különböző formáit előszeretettel vesszük igénybe. Eljárunk, többek között, építési jogi perekben, szavatossággal, hibás teljesítéssel kapcsolatos perekben, kártérítésre irányuló perekben, valamint a szerződés bírói létrehozatalára irányuló perekben, van tapasztalatunk munkaügyi és versenyjogi peres eljárásokban is.
AKTUÁLIS BEJEGYZÉSEINK
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?
A nyáron bejelentett beruházási tervek értelmében a kormány nagyszabású út- és vasútépítési projektek megvalósítását tervezi a következő tíz évben. Ezek az állami beruházások jelentős hatással lesznek az ország közlekedési infrastruktúrájára, és ezen keresztül a gazdaság egészére. A fejlesztéseknek van azonban egy keveset tárgyalt, de szintén fontos következménye: a kisajátítási ügyek várható megszaporodása.
Mit tehetünk, ha az üzleti partner nem fizet?
dr. Barta Péter
| 2025. július 23.
Az üzleti világban gyakran előfordul, hogy az üzleti partner nem fizeti ki a lejárt tartozását vagy nem fizeti vissza az adott kölcsönt. Mit tehetünk ilyenkor? Az alábbiakban a legfontosabb jogi megoldásokat tekintjük át.