A jogi szakma évtizedes vágyát teljesítette az új Ptk., amikor a nevesített szerződések közé beemelte a pénzügyi lízinget. Az új szabályozás azonban számos olyan elemet tartalmaz, amelyek mind adózási, mind jogi szempontból nem várt meglepetést okozhatnak az óvatlan gazdasági szereplők számára.
Az új Ptk. 2014. március 15-ei hatályba lépését megelőzően a pénzügyi lízing fogalmát kizárólag pénzügyi tárgyú jogszabályok szabályozták. A hitelintézeti törvény (Hpt.) szerint a felek megállapodása, egyéb feltételek mellett, akkor minősül pénzügyi lízingnek, ha a lízingbe vevő a szerződés alapján jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a teljes lízingdíj, valamint a maradványérték megfizetésével a dolgon tulajdonjogot szerezzen. A Hpt. ezen logikáját azonban az új Ptk. nem vette át. A legjelentősebb eltérés, hogy az új Ptk. alapján pénzügyilízing-szerződésnek minősül minden olyan megállapodás, amely alapján a használatba vevő fél a szerződés tárgyát képező dolgot annak gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig használhatja; vagy ha a használatba vevő fél által fizetendő díjak összege eléri vagy meghaladja a dolog szerződéskötéskori piaci értékét. Mindez független attól, hogy a használatba vevő fél jogosult-e a szerződés alapján a dolog tulajdonjogának megszerzésére.
Jogi komplikációk
Az egymástól eltérő pénzügyilízing-definíciók számos jogi komplikációhoz vezetnek. Az új Ptk. fenti definíciója alapján, gazdasági tartalmuk szerint pénzügyilízing-szerződésnek minősülnek a felek által esetleg bérleti szerződésnek nevezett azon megállapodások is, amelyek alapján a „bérlő” által a futamidő alatt fizetett díjak összege eléri vagy meghaladja a dolog szerződéskötéskori piaci értékét. Ez pedig több szempontból is érinti a felek jogait és kötelezettségeit. Így például az új Ptk. alapján a lízingbe adás tényét és a lízingbe vevő személyét a lízingbe adó köteles bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba, illetve a hitelbiztosítéki nyilvántartásba. Ennek elmaradása a lízingbe adóra nézve bizonyos esetekben hátrányos következményekkel járhat. Ahhoz, hogy ezen hátrányokat elkerülje, egy bérbeadónak egy hosszú időtartamú bérlet esetén észnél kell lennie és tudatában kell lennie annak, hogy ő a Ptk. rendszerében már nem pusztán bérbeadónak, hanem pénzügyi lízingbe adónak is minősülhet.
A pénzügyi lízing eltérő Ptk.-beli és Hpt.-beli definíciója engedélyeztetési kérdéseket is felvet. Felmerül annak a kérdése, hogy szükséges-e az MNB engedélye azon ügyletekhez, amelyek a Ptk. alapján pénzügyi lízingnek minősülnek, még ha a Hpt. szerint nem is azok. Ebben a kérdésben szerencsére már rendelkezésre áll egy MNB–állásfoglalás, amely szerint pénzügyi lízing nyújtásához csak abban az esetben szükséges az MNB engedélye, ha annak tekintetében a Hpt.-ben meghatározott valamennyi fogalmi elem teljesül. Így egy hosszú távú bérlet vételi jog nélkül nem teremt engedélyeztetési kötelezettséget, még akkor sem, ha az kimeríti a Ptk.-beli pénzügyi lízing fogalmát.
Áfadilemmák
Az új Ptk. hatályba lépésével párhuzamosan, még ha nem is feltétlenül annak eredményeként, módosult a pénzügyi lízing áfabeli megítélése is.
A korábbi gyakorlat alapján egy lízingügylet attól függően minősült áfaszempontból szolgáltatásnyújtásnak vagy termékértékesítésnek, hogy az „nyílt végű” vagy „zárt végű” volt-e. Azaz, ha a futamidő elején még nem volt biztos, hogy a bérlő a futamidő végén megszerzi az eszköz tulajdonjogát (mert arra például csak vételi opciója volt), akkor a lízingre irányadó áfát csak az egyes lízingdíj-részletek felmerülésekor, időben elnyújtva kellett megfizetni.
Az Európai Unió Bíróságának (EUB) újabb ítélkezési gyakorlata azonban ezt a megközelítést felülírta. Az új Ptk. által is alapul vett számviteli standardokra hivatkozással az EUB immár több ízben kimondta, hogy a tulajdonjog futamidő végén történő átszállásától függetlenül is, ha a konstrukció az eszköz tulajdonlásával járó összes kockázatnak és haszonnak az átruházásával jár (például azért, mert az esedékes lízingdíj-részletek jelenértéke gyakorlatilag azonos a termék forgalmi értékével), ez már elegendő ahhoz, hogy a konstrukció pénzügyi lízingnek és így termékértékesítésnek minősüljön.
Ez pedig az áfaszabályok alapján azzal jár, hogy már a termék birtokba adásakor, vagyis – praktikusan – a futamidő elején meg kell fizetni a termék egész értékére eső áfát. Az új Ptk. szabályai alapján pedig valószínű, hogy a jövőben az adóhatóság szinte minden, a Ptk. szerinti pénzügyi lízinget áfaszempontból is ekként, azaz termékértékesítésként értékel majd.
Konklúzió
Hosszú távú bérleti konstrukciók esetén a fentiek miatt húsbavágó kérdés, hogy a felek a szerődés tényleges gazdasági tartalmára is odafigyeljenek. Amennyiben ugyanis a bérlő által fizetett bérleti díjak összege eléri vagy meghaladja a dolog szerződéskötéskori piaci értékét, vagy a bérlő a dolgot annak gazdasági élettartamát elérő vagy meghaladó ideig használhatja, úgy a szerződés mind polgári jogi, mind adójogi szempontból pénzügyi lízingnek fog minősülni. Ez komoly eltérést fog jelenteni a felek jogi és adózási helyzetében.
