Szigorított a parlament a bizalmi vagyonkezelésen - Most indulhat a végső roham

A bizalmi vagyonkezelési struktúrák (bvk) létrehozása számos jogi és adózási előnnyel kecsegtet. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy bvk létrehozatalával a vagyonrendelő, adófizetési kötelezettség nélkül, fel tudja értékelni a vagyonát piaci értékre. Az adótörvények tervezett módosítása ezt a lehetőséget kívánja bezárni. Aki azonban idejében reagál, az még ki tudja használni a vagyonfelértékelés lehetőségét.
Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak.
A szoftverfejlesztéssel foglalkozó társaságok körében elterjedt üzleti modell, hogy nem saját termékük fejlesztését végzik, hanem más cégek megrendelésére nyújtanak szoftverfejlesztési szolgáltatást. Azt viszont kevesen tudják ezen cégek közül, hogy ebben az esetben is éppúgy igénybe tudnak venni adókedvezményt, mintha saját célra fejlesztenének.
Pályázati lehetőségek, vissza nem térítendő támogatások, kedvezményes hitelek, adókedvezmények, adómentességek, csak hogy néhányat említsünk azokból az előnyökből, amelyekért megéri kkv-nak lenni. Sokszor azonban csapdákat rejtő jogszabályok zegzugain keresztül kell végigmennie annak, aki meg akarja tudni magáról, hogy valóban kkv-e.
Már közhelybe illő, hogy a járványhelyzet megváltoztatja a szokásainkat. Távolabb tartjuk magunkat egymástól, kevesebbet utazunk, videóhívásokon keresztül beszélünk egymással, otthonunkban végezzük a munkát. Abba viszont már kevésbé gondolunk bele, hogy ezek a változások arra is hatással vannak, hogy a társaságunk melyik országban adózik.
A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.