Tulajdonos kontra menedzsment: hogyan maradhat meg kontroll?

„Valami baki miatt az egyik cégemnek törölték az adószámát, de visszacsináltuk” – kezdődik a jól ismert, ártatlan történet, amely bárkivel megeshet. Aztán jön a hidegzuhany, hogy emiatt a „baki” miatt a cégbíróság nem jegyzi be a cégünket, vagy az adóhatóság egy már létező cégünk adószámát akarja törölni. El lehetett volna ezt kerülni? Mit lehet tenni?
A csődtörvény több mint 10 éve hatályban lévő szabálya sokáig lehetetlen választás elé állította azon cégek vezető tisztségviselőit, amelyek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben vannak. Egy nemrégiben hatályba lépett törvénymódosítás azonban feloldja ezt a patthelyzetet és jobban ösztönzi a menedzsereket, hogy válsághelyzetben az üzletileg indokolt döntéseket hozzák meg.
Sokakat érhet kellemetlen meglepetés cégalapításkor: a cégbíróság visszautasítja a többségi tulajdonos vagy az ügyvezető bejegyzését arra hivatkozva, hogy az adott személy eltiltás hatálya alatt áll. Míg néha az eltiltott tudja, hogy „vaj van a füle mögött”, más esetekben viszont értetlenül áll az eltiltás oka előtt. A tét nem kicsi: akit eltiltanak, akár 7-8 évre is „feketelistára” kerülhet.
Az új Ptk. két évvel ezelőtti bevezetése során legnagyobb vihart a vezető tisztségviselők felelősségének újraszabályozása kavarta. „Vihetik a főnök házát, ha a cég nem fizet” jellegű cikkek kerültek a címlapokra. A Ptk. júliustól várhatóan hatályba lépő módosítása változtat ugyan a felelősségi szabályokon, ám nem lehetetlen, hogy több problémát generál majd, mint amennyit megold.
A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.