Az EU Megtakarítási Irányelve már hosszú évek óta automatikus információcserét ír elő a tagállamok adóhatóságai között, amely alapján az adóhatóságok hozzájuthatnak állampolgáraik más tagállamokban fenntartott bankszámláinak adataihoz. Az Irányelv azonban csak a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra terjed ki, így alkalmazását könnyű volt kikerülni egy cég – tipikusan offshore cég – közbeiktatásával. Az Irányelv napokban elfogadott módosítása alapján azonban 2016-tól a tagállami pénzintézetek kötelesek lesznek az offshore cégek bankszámlái mögötti magánszemély tulajdonosokat is azonosítani és a róluk begyűjtött információt hazai adóhatóságaiknak megküldeni. Ez lényegesen szűkíteni fogja a vagyonok eltitkolásának a lehetőségét.
Az Irányelv működése
A 2003-ban elfogadott és 2005 óta alkalmazandó Megtakarítási Irányelv kettős célt szolgál. Egyrészről biztosítja, hogy az uniós állampolgárok más tagállamban fenntartott bankszámláin fizetett kamatok ne kerülhessék el az adózást a számlatulajdonos otthoni országában. Ennek érdekében az Irányelv, általános szabályként, automatikus információcserét ír elő a tagállamok között: az Unióban működő bankok a náluk elhelyezett betéteken fizetett kamatokról betétesenként évente adatot szolgáltatnak országuk adóhatóságának, amely ezeket az információkat továbbítja a számlatulajdonosok országainak adóhatóságai felé. Másrészről azonban az Irányelv alapján megvalósuló információcserének a kamatadóztatásnál is fontosabb következménye az, hogy az adóhatóságok tudomást szerezhetnek az adófizetőik által külföldön fenntartott bankszámlákról, és így vizsgálhatják, hogy az azokon elhelyezett pénzösszegek milyen jövedelemből származnak, és azok után az adókat megfizették-e.
Miért hézagos az Irányelv?
A Megtakarítási Irányelv hatékonysága jelenleg azonban több okból is korlátozott. Egyrészt, nem minden tagállam vesz részt az automatikus információcserében. Két fontos unióbeli pénzügyi központ, Ausztria és Luxembourg az Irányelv elfogadásakor átmeneti mentességet harcolt ki magának az adatszolgáltatási kötelezettség alól. Az „átmeneti időszak”, mely alatt e két ország információcsere helyett a betétek után fizetett kamatból 35%-os kamatadót von le, azóta is tart. Ugyan a 35%-os adó magasnak tűnik, de az alacsony devizakamatokra vetítve valójában csekély adóteher, amely még mindig sokkal vonzóbb az adóelkerülők számára, mint a be nem vallott jövedelmek utáni adó és büntetések megfizetése. Így Ausztria és Luxembourg – félig-meddig elismerten – az adóelkerülők Unión belüli mentsvára lett. A tagállamok egyre fokozódó nyomására Luxembourg már korábban vállalta, hogy 2015. januártól áttér az automatikus információszolgáltatásra. Ausztria azonban az Irányelv mostani módosításáig kitartóan ellenállt ennek a nyomásnak.
Másrészről, mivel az Irányelv csak magánszemély bankszámla-tulajdonosokra terjed ki, ezért még az információcserét vállaló országokban is meglehetősen egyszerű az Irányelv alkalmazásának elkerülése. Ha ugyanis a magánszemély helyett egy, a tulajdonában lévő cég nyit bankszámlát, úgy az információcsere nem alkalmazható. Az ilyen cégek rendszerint EU-n kívüli adóparadicsomokban létrehozott offshore cégek, amelyek a bankszámlán elhelyezett pénzen nem adóznak, és amelyek tulajdonosi szerkezete nehezen felderíthető.
Ezek a hézagok az Irányelv hatályba lépése után viszonylag hamar felszínre kerültek és a Bizottság már 2008-ban beterjesztette a Tanácshoz az ezek kiküszöbölését célzó módosítások tervezetét. Ezt azonban, elsősorban Ausztria és Luxembourg ellenállása miatt, hosszú évekig nem tudták elfogadni. Az egyre erősödő politikai nyomás, az adóelkerülés visszaszorítását követelő közhangulat és az automatikus információcsere globális térnyerése közepette viszont az eddig dacoló tagállamok is beadták a derekukat és március végén elfogadták a módosításokat.
A kiskapu bezárul
A módosított szabályok szerint egyrészt a bankok kötelesek lesznek beazonosítani az offshore cégek által fenntartott bankszámlák esetén a cégek mögötti tényleges tulajdonosokat. Ez nem jelent újabb adminisztrációs terhet a bankok számára, mert ez az információ az esetek nagy részében már rendelkezésükre áll, hiszen a pénzmosás elleni EU szabályok már évek óta megkövetelik a tényleges tulajdonosokra kiterjedő ügyfél-azonosítást. Többletkövetelmény viszont, hogy ezt az információt a bankoknak most már az adóhatóságuk felé is továbbítaniuk kell, amely ezen adatokat pedig az érintett cégtulajdonosok adóhatóságai részére fogja megküldeni. A bankok dolgát tovább könnyítendő, a módosított Irányelv egy listát is tartalmaz azokról az offshore cégekről – országonként felsorolva a releváns társasági formákat – amelyek esetében a tényleges tulajdonost ekként be kell majd azonosítaniuk, illetve cégükről pedig információt szolgáltatniuk. Hasonló lista tartalmazza azokat az EU-tagállamokban alapítható speciális szervezeteket és intézményeket, amelyek esetében szintén a tényleges tulajdonost kell figyelembe venni az adatszolgáltatás érdekében. A fenti módosításokat 2016. januárig kell a tagállami jogokba átültetni.
Konklúzió
2016. január 1-jét követően tehát az EU tagállamok állampolgárai akkor sem bújhatnak el hazai adóhatóságuk elől, ha elrejteni kívánt megtakarításaikat nem saját, hanem offshore társaságaik bankszámláján tartják. Az egyelőre bizonytalan azonban, hogy az EU miként és mikor fogja a szigorításokat kiterjeszteni azokra az EU-n kívüli tagállamokra, amelyek eddig is csatlakoztak már a Megtakarítási Irányelvhez. Nem kétséges viszont, hogy az EU mindent meg fog tenni ezen kiskapu becsukására. Célszerű lesz ezért idejében felkészülni a változásokra, amelyek adott esetben az offshore társaságok igénybe vételével működtetett konstrukciók felszámolásához vagy a cégek továbbvándorlásához vezethetnek.
