Aki mer, az veszít

A szabályozás lényege és célja

A március 15-ig hatályos társasági törvény már korábban is tartalmazott hasonló szabályt. A régi szabály szerint, ha egy társaság nem fizethetett osztalékot tagjainak, úgy a tag részére bármely egyéb, polgári jogcímen teljesített kifizetés is visszakövetelhető volt, feltéve, hogy a tag rosszhiszemű volt. A szabályozás célja világos volt: a tag ne kerülhesse meg az osztalékfizetési korlátokat azáltal, hogy a társaság vagyonát nem osztalékként, hanem például megbízási díjként vagy egyéb kifizetésként veszi ki.

A március 15-én hatályba lépett Ptk. ezt a korlátozást lényegesen megszigorította. Az új szabályok szerint, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy a tagjai részére semmilyen egyéb jogviszonyra tekintettel nem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a tag jóhiszemű volt-e vagy sem. Az új szabály bevonja továbbá a tilalmazott körbe a polgári jog keretein kívüli kifizetéseket: így, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy a törvény betűje szerint munkaviszonyból származó kifizetéseket sem teljesíthet tagjai részére.

Fürdővízzel együtt a gyereket is?

A jogalkotó vélhetően nem számolt azzal, hogy a szabály szigorításának milyen, nem várt következményei lesznek. A mai üzleti világban gyakori motivációs eszköz, hogy tulajdonosok a társaság dolgozói részére – akár minimális mértékben is – társasági részesedést vagy arra beváltható opciót biztosítanak. Míg ezen dolgozók ténylegesen nem vesznek részt a társaság társasági jogi irányításában, esetleg osztalékban se részesülnek, de érdekeltté válnak abban, hogy hosszú távon a társaság vagyonát gyarapítsák.

Amennyiben egy ilyen társaság bármely oknál fogva nem fizethet osztalékot, úgy az új Ptk. alapján a tulajdonosi körbe bevont dolgozóinak munkaviszonyuk alapján sem teljesíthet kifizetést – függetlenül attól, hogy a dolgozóknak az egyébként munkaszerződésük alapján teljesen jogszerű igényük van a munkabérre. Így például, ha veszteséges a cég, akkor a főkönyvelő, aki ösztönzési célból esetleg egy 0,1%-os üzletrészt kapott a társaság tulajdonából, nem lesz jogosult a hónap végén munkabérfizetésre – hiába tett eleget munkaviszonyból származó valamennyi kötelezettségének. Lehetne érvelni esetleg azzal, hogy munkajogi alapelvek, illetve a Munka Törvénykönyve munkabér védelmére vonatkozó rendelkezései a Polgári Törvénykönyv korlátozását felülírják – egy ilyen érvelésnek azonban nincs meg a tételes jogi alapja. Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely a munkajogi kötelezettségek teljesítését egyértelműen a Polgári Törvénykönyv tiltó rendelkezése elé helyezné.

Ha egy társaság jogilag nem tud osztalékot fizetni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a társaság nehéz pénzügyi helyzetben van. Sok esetben osztalékfizetésre csak azért nem kerülhet sor, mert a társaság szabad eredménytartaléka terhére valamilyen lekötött tartalékot képzett. Szintén nem lesz osztalékfizetésre fordítható eredménytartaléka olyan társaságoknak, amelyek üzleti tevékenységük felfutásának szakaszában járnak. Ilyen esetekben kifejezetten megkérdőjelezhető, hogy jogpolitikailag indokolt-e tiltani minden, a tagok felé teljesített kifizetést, különösen a jóhiszemű és valós munkaszerződéseken alapuló, munkabérjellegű kifizetéseket.

Merre tovább?

Meglátásunk szerint egy nyilvánvaló jogalkotói hibának lehetünk tanúi: az új Ptk. és a Munka Törvénykönyve egymásnak ellentmond. A Munka Törvénykönyve alapján a munkavállalót bér illetné meg, azonban a Ptk. alapján ezen bér kifizetésére mégsem kerülhet sor. Ez egy patthelyzet, amelyet a jogalkotónak kellene feloldania.

Valószínűleg addig is, ameddig a jogalkotó az ügyben nem lép, az üzleti szféra ki fogja dolgozni a pótmegoldásokat ezen csapdahelyzet elkerülésére. Így, bár kellemetlenséggel járhat, de megoldható lehet a munkavállalók más cégbe való kiszervezése és kikölcsönzése az osztalékfizetésre nem jogosult társaság részére. Szintén megoldást jelenthet, ha a munkavállalók az őket foglalkoztató társaságban nem közvetlen, hanem csak közvetett részesedést szereznek: a törvény ugyanis csak közvetlen tulajdonosi viszony esetén tiltja a tagi kifizetéseket. Nem hisszük azonban, hogy a jogalkotó célja az lett volna, hogy a feleket ilyen kerülőutakra kényszerítse.