Barátunk a NAV

Az erre alapított játék ismétlődő verziójában a résztvevők minden körben dönthetnek, hogy együttműködnek („hallgatnak”) vagy inkább konfrontálódnak (azaz „vallanak”). Bár sokáig a konfrontációt tartották a megfelelő stratégiának, a gyakorlatban kiderült: a többkörös játékokban hosszabb távon az ún. tit-for-tat stratégia a nyerő. Vagyis, együttműködéssel indítok, ha azonban a másik ellenségessé válik, akkor ezt én is tükrözöm mindaddig, amíg a másik nem változtat a hozzáállásán; ekkor azonban hajlandó vagyok „megbocsátani” neki és ismét együttműködő leszek.

Hazánkban hosszú hagyománya van az adóhatóság utálatának. Ez nyilván szoros összefüggést mutat magának az adózásnak az utálatával, de valljuk meg: a kákán is csomót kereső, mindenáron bírságoló adóhatóság sokszor joggal vívta ki az adózók ellenszenvét. Ennek az eredménye egy olyan össznépi fogolydilemma-játék lett, ahol mindkét fél jó mélyen beleásta magát a lövészárkokba és csípőből tüzelt. Az adóhatóság minden adózóban potenciális adócsalót látott; az adózók pedig olyan mumusként tekintettek az adóhatóságra, amit mindenáron le kell gyűrni. Ezzel a saját veszteségét mindenki minimalizálta ugyan, de a társadalom egészére nézve siralmas lett az eredmény.

Ebben az össznépi játékban a NAV az utóbbi időben látványosan stratégiát váltott, ez pedig mostanra a gyakorlatban is érezhetővé vált. Elszaporodtak például az ún. jogkövetési vizsgálatok, ahol az adóhatóság ellenőriz ugyan, de a végén – tipikusan – nem bírságol. Ehelyett felszólítja az adózót, hogy a hiányosságokat javítsa, helyesbítse.

Egy közelmúltbeli ellenőrzés során például azt tapasztaltuk, hogy a NAV nem csak felszólított a helyesbítésre, de amikor az adózó saját nyilvántartásai ehhez hiányosnak bizonyultak, segítőkészen adatokat is a rendelkezésére bocsátott. Egy másik esetben a NAV telefonon jelezte, hogy szerinte az adózó rosszul vallotta az áfát; majd ennek korrigálását követően a másik félnek is segített a helyes számlázásban. Néha pedig „emlékeztető” levelet küld annak, akiről a külföldről érkezett információk alapján megtudja, hogy offshore-számlákon parkoltatja a pénzét.

Persze ne gondoljuk, hogy az adóhatóság mindezt emberbaráti szeretetből teszi. Egyszerűen felismerte a nyilvánvalót, vagyis azt, hogy így hatékonyabban tudja behajtani az adót. Az adózók túlnyomó többsége ugyanis nem csalni akar, csak néha rosszul értelmezi a jogszabályt, vagy megfeledkezik egy határidőről, esetleg megpróbál „ügyeskedni”. Az önkéntes befizetés ugyanakkor messze a leghatékonyabb módja a behajtásnak, tehát az adóhatóság is jól jár, ha inkább erre apellál. Arról nem is beszélve, hogy egy egyszerű, emberi párbeszéd adózó és hatóság között sokszor hegyeket tud megmozgatni és néha több éves jogi csatározásokat tudunk vele megelőzni. 

Mindez persze a tanácsadóktól is új szemléletet követel. Kiemelt feladatunkká vált az adózók segítése abban, hogy udvariasan, de hatékonyan tudják érvényesíteni érdekeiket ezen a megújult játéktéren is. Azt ugyanis a nagy barátkozás közepette sem szabad szem elől téveszteni, hogy végső soron a két szereplő érdekei eltérnek: míg az adóhatóság változatlanul a minél nagyobb adóbevétel elérésében érdekelt, addig az adózók érthető célja, hogy egy fillérrel se fizessenek többet annál, mint ami a jogszabály szerint jár. Ezért még a legodaadóbb együttműködés során is érdemes árgus szemekkel figyelni, hogy a NAV valóban jól értelmezi-e a jogszabályt, esetleg azt, hogy egy ellenőrzés során nem törnek-e felszínre a régi beidegződések.

A nyerő stratégia mindenesetre azt diktálja, hogy a barátkozós NAV-hoz az adózók is együttműködőbben álljanak. A fogolydilemmáról ugyanis tudni kell még, hogy nem nulla összegű játék, vagyis hosszú távon lehetséges, hogy mindkét fél jól járjon. A magam részéről ezért nem bánom, hogy beléptünk az együttműködés korszakába.