Szilícium-völgy a József nádor téren

Mindezen példák is hűen érzékeltetik a kelet-közép-európai és a nyugatabbra fekvő EU-s államok adómorálja között fennálló mély szakadékot. És ha ezek önmagukban nem lennének elegendőek, érdemes fellapozni az Európai Bíróság adóügyekben hozott ítélettárát, és látjuk, mennyire különböző ügyek foglalkoztatják az adózókat ott és itt. A nem túl fejlett adómorálon túlmenően a magyarországi adóztatás másik fájó pontja adórendszerünk kiegyensúlyozatlan jellege: míg más országokban az áfa csupán az egyik a legnagyobb bevételt termelő adónemek közül, addig nálunk a forgalmi adó részaránya – köszönhetően a világviszonylatban egyedülálló 27 százalékos áfakulcsnak – kiugróan magas.

Nem is meglepő ezek után, hogy némi leegyszerűsítéssel az áfacsalás országának számítunk. A kormányzat által is elismerten évente körülbelül 750 milliárd forint az az áfaösszeg, amely nem kerül be az államkincstárba. Még mindig tetten érhetők az áfacsalásnak egyes primitív megnyilvánulásai (például a számlagyárak), habár mára már az áfacsalók többsége is egyre szofisztikáltabbá válik, és ki tudják használni az Európai Unió (nem eléggé) egységes áfarendszerének a gyenge pontjait.

A fentiekre reagálva az ország pénzügyi vezetése már évek óta az egyik legfontosabb adópolitikai célnak tekinti az áfabevételek megvédését. Be kell látni, nem is rossz eredménnyel: az elmúlt 3-4 évben kifejezetten hatékony, egyedi és nemzetközi mércével mérve is kimagasló színvonalú eszközök születtek ezen a téren. Elegendő itt akár a pénztárgépek adóhatósághoz történt bevezetésére, akár az EKÁER–rendszerre gondolni: a kezdeti gyakorlati nehézségek és széles körű ellenállás ellenére ezek az intézkedések mind-mind rendkívül sikeresnek bizonyultak és hozzájárultak az áfabeszedés hatékonyságának a növeléséhez.

Ezen út következő állomásaként a napokban jelentette be a gazdasági tárca azon szándékát, mely szerint 2017-től az elektronikus számlázó rendszereket online módon vezetik be az adóhivatalhoz. Ezáltal a hatóság azonnal értesülhet egy-egy, 100 ezer forint értéket meghaladó összegű számla kibocsátásáról. Ez oda vezet, hogy az áfacsalók elveszítik azt az akár csak pár hétben is mérhető, de rendkívül fontos időbeli előnyt, amely a számla kibocsátása (és az áfa összegének beszedése), valamint a bevallás időpontja (és ezáltal az ellenőrizhetőség kezdete) között eddig fennállt. Ez pedig értelemszerűen tovább fokozhatja az áfacsalások elleni fellépés hatékonyságát: az adóhatóság akár egy számla kibocsátását követő napon is lecsaphat az általa gyanúsnak vélt számlakibocsátóra.

Láthatóan a harc eggyel magasabb technikai szintre került, és a hatóság kifejlesztett egy újabb csodafegyvert. Ha már az EKÁER–rendszer bevezetésénél azt gondoltuk, hogy pár lépéssel a nemzetközi tendenciák előtt járunk, akkor a mostani fegyver már mindenképpen szilícium-völgyi léptékekkel mérhető. Még ha a bevezetés valószínűleg számos technikai nehézséggel fog is párosulni, sokan kétségbe vonják majd az új intézmény összeegyeztethetőségét az európai áfarendszerrel, valamint komoly kérdés az is, hogy a NAV mit tud majd kezdeni a hirtelen rázúduló tömeges információmennyiséggel, de az irány mindenképpen üdvözítő.

Azt természetesen kár lenne várni, hogy pusztán a számlázó rendszerek adóhatósági bevezetésétől megoldódik minden. Éppen ezért talán megfontolandó lenne a bot másik végére egy kis mézet is csepegtetni, és tényleg megvalósítani a már sokszor beharangozott, „együttműködő adóhatóság” koncepcióját. De miközben a saját házunk táján sepregetünk, ne gondoljuk azt, hogy tőlünk nyugatra minden tökéletesen működik. Vélhetőleg hasonló megfontolásokból Ausztriában is éppen az elmúlt hónapokban vezették be a … Na mit is? Igen, a nyugtaadási kötelezettséget. Míg mi a Szilícium-völgy élvonalában vagyunk, addig nyugati szomszédunknál lényegében most fedezik fel a mobiltelefont. Bár az más kérdés, hogy láthatóan ők eddig tökéletesen elvoltak a vezetékes telefonnal is.