Gyarló emberi tulajdonság, hogy feladatainkat szeretjük mindaddig húzni-halasztani, amíg azok sürgőssé nem válnak, vagy a határidő látható közelségbe nem kerül. Így van ez a vizsgára való felkészüléssel, a szükséges orvosi beavatkozások elvégzésével … és így van ez a jogszabályokra való felkészüléssel is.

Nincs is ebben semmi kivetnivaló. Sőt van ebben egy rendkívül optimista hozzáállás is: az adott jogszabályt – a hatálybalépés napja előtt – még módosíthatják, visszavonhatják, átalakíthatják és ahhoz sok más módon hozzányúlhatnak. Minek végezzünk olyan munkát, amely utólag fölöslegesnek bizonyulhat.

Láthatóan ez a sorsa a köznyelvben sokszor „önfeljelentésként” aposztrofált, technikai nevén DAC-6-nak nevezett Európai Uniós irányelvnek is. Mint erre lassan egyre többen ráeszmélnek, 2020 júliusától adótanácsadók, valamint az általuk javasolt struktúrákban eljáró egyéb közreműködők (ideértve a könyvelőket, könyvvizsgálókat és bankokat is) kötelesek lesznek az általuk javasolt vagy megvalósított, agresszívnek minősülő adóstruktúrákat az adóhatóságnak bejelenteni. Ami egy picit abszurd helyzetet eredményez, hiszen miközben az adótanácsadó egy adókímélő megoldást próbál eladni az ügyfele számára, addig az ötletet – az ügyfél nevével együtt – egyidejűleg átnyújtja az adóhatóság részére is.

A bejelentési kötelezettséggel érintett tanácsadók, bankok és egyéb szolgáltatók lassan ébredeznek a kábulatból és próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy a hatályba lépés jövő évi időpontjáig felkészültek legyenek. És ezzel semmi baj nem is lenne … ha a jogszabálynak nem lenne visszaható hatálya. Márpedig a helyzet az, hogy az első jelentéstételi kötelezettségnek, 2020. júliusában, nem csupán az akkor megvalósított struktúrákra kell kiterjednie, hanem visszamenőleg a 2018. július 25-e után megalkotott ötletekre is. Azaz például azokra is, amiket éppen a mai nap talál ki az adótanácsadó az ügyfele számára.

Ennek ellenére alig van olyan tanácsadó a piacon, aki a jelenleg várható bejelentési kötelezettségre felhívná az ügyfele figyelmét. Ezt a témát a hallgatás mély homálya fedi. Márpedig ez kacifántos helyzetekhez fog vezetni jövő júliusban. Lelki szemeimmel látom a beszélgetéseket a tanácsadók és ügyfeleik között: „Emlékszel, két évvel ezelőtt tanácsoltam neked valami tuti jó struktúrát. Na, csak szólni akartam, hogy azt holnap el fogom küldeni az adóhatóságnak.”

Értelemszerűen egy ilyen beszélgetés alaposan alá fogja ásni a tanácsadó és ügyfele közötti bizalmi kapcsolatot. De nem jár jobban az a tanácsadó sem, aki most elsőként áll ki a gátra és vallja be ügyfelének: ő bizony csak úgy tud tanácsot adni, hogy azt jövő júliusában egyszersmind az adóhatóság orra alá is fogja dugni. Egy olyan környezetben, ahol ezzel a veszéllyel semelyik más versenytársa nem kezdi el az ügyfelet riogatni, az ügyfél könnyen elbizonytalanodik, hogy kinek is higgyen.

Nehezíti a prudensen eljárni szándékozó tanácsadó helyzetét az is, hogy mind az irányelv, mind az azt implementáló magyar jogszabály szóhasználata sokszor homályos. Ezáltal egy adótervezési ötletről jelenleg nehezen lehet egyértelműen megmondani, hogy az a bejelentési kötelezettség alá esik, avagy sem. Aki először vállalja fel annak a nehéz terhét, hogy ő hordozza végig a véres kardot a piacon, annak egyszersmind abban is egyedül kell állást foglalnia, hogy egyes struktúrák esetében melyik irányba billen a mérleg nyelve. Ez pedig nem más, mint ugrás a mély sötétségbe.

Egy ilyen helyzetben az adótanácsadói szakma felelőssége lenne, hogy ne tettesse magát vaknak és süketnek, és ne tegyen úgy, mintha a bejelentési kötelezettség nem létezne. Ezzel ugyanis mind az ügyfeleknek, mind pedig a szakma egyébként prudensen működni akaró képviselőinek is kárt okoz. Ideje lenne felnőtt módra viselkedni, a kérdéses pontokat megvitatni, egységes álláspontot kialakítani, és az ügyfeleket tisztességesen és konzisztensen tájékoztatni. Ellenkező esetben a homályból jövő júliusban kilépve egy nagyon vakító napfénnyel kell mindenkinek szembenéznie.