Nemrég elemeztük a Kúria kötelező döntését, amely alapján a pervesztes félnek kell viselnie a pernyertes fél oldalán felmerült teljes ügyvédi munkadíjat, és a bíróságok csak egészen kivételes esetekben mérsékelhetik azt. Mindezt azért, hogy a pernyertesség pénzügyi értelemben is nyereséges legyen. Az igazságügyi miniszter napokban megjelent új rendelete néhány fenntartással, de összességében jogszabályi szinten is megerősítette a Kúria által elindított reformot.
Mintegy fél évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Kúria szerint a pernyertes fél ügyvédi költségeit a pervesztes félnek teljes egészében meg kell térítenie, és ez alól csak szélsőséges esetben lehet kivételt tenni.
Mivel a Kúria döntései kötelezőek, a várakozás az volt, hogy az alsóbb fokú bíróságok minden esetben megítélik majd a pernyertes fél által viselt teljes ügyvédi munkadíjat. Ugyan ez vált a jellemző esetté, de egyes bíróságok még végvárakként őrzik a korábbi cikkünkben bemutatott káros gyakorlatot, és a piac helyett továbbra is maguk próbálják megítélni, hogy milyen ügyvédi díjak állnak arányban a szerintük szükséges mértékű munkával.
A Kúria által elindított folyamatra reagált most az igazságügyi miniszter azzal, hogy a peres illetékek módosítása után a megítélhető ügyvédi díjjal kapcsolatos szabályokat is átalakította. A napokban megjelent új rendelet (17/2024. (XII. 9.) IM-rendelet) 2025. februárjától váltja fel a korábbi jogszabályt, és kisebb eltérésekkel, de megerősíti a Kúria által megindított új irányt.
Hogyan állapíthatja meg a bíróság a pernyertes fél ügyvédi költségeit?
Az új rendelet meghagyta azt a rendszert, hogy a polgári-, és közigazgatási perekben kétfajta módon lehet az ügyvédi munkadíjat érvényesíteni.
Az egyik eset, hogy az ügyvédi megbízási szerződésben kikötött munkadíjat kérjük a bíróságtól, ezt nevezzük tételes elszámolásnak.
A másik eset, hogy a megbízási szerződés bemutatása helyett a rendeletben meghatározott sávos átalány alapján érvényesítjük az ügyvédi munkadíjat – a peresített érték bizonyos százalékában.
A bíróságok azonban az ítéletben a fentiek alapján kért összeget mérsékelhetik, és ilyenkor a pernyertes nem a teljes ügyvédi díjhoz, hanem annak csak egy részéhez jut hozzá.
Hogyan tudják a bíróságok mérsékelni a pernyertesnek járó ügyvédi munkadíjat?
A korábbi gyakorlat megengedte, hogy az ügyvédi munkadíjat a bíróságok saját belátásuk szerint, szinte korlátlanul mérsékelhessék – ezt olykor méltányosságból, olykor az ügyvédi munka jellegének félreértéséből adódóan tették. Ennek a kiszámíthatatlan gyakorlatnak igyekezett a Kúria országosan egységes kereteket szabni.
Az új rendelet is meghagyja a bíróságok jogát ahhoz, hogy mérsékeljék a pernyertes fél által felszámított ügyvédi munkadíjat, ugyanakkor részletesebb sorvezetőt ad ahhoz, hogy erre mikor és milyen mértékben van lehetőség.
Úgy tűnik, hogy a rendelet többnyire átvette és részben tovább is fejlesztette a Kúria már említett döntésének lényegét. A rendelet kifejezetten leszögezi, hogy a bíróság az ügyvédi munkadíjat csak a másik fél kérelmére, és csak két, indokolt esetben mérsékelheti: ha a munkadíj az érvényesített joggal nem áll összefüggésben és ezért szükségtelen, vagy ha a ténylegesen kifejtett tevékenységhez képest aránytalan mértékű.
További korlát, hogy a megbízási szerződés alapján kért munkadíj még az említett esetekben is legfeljebb 50%-os mértékben mérsékelhető. Ez alól csak az lehet kivétel, ha a munkadíj „kirívóan eltúlzott és ellentétes a piaci viszonyokkal vagy a józan ésszel”. (A peresített értékkel arányos, sávos átalány szerint felszámított munkadíj mérséklésére további korlátok is vonatkoznak).
A jogorvoslati lehetőségek miatt talán a legfontosabb garancia, hogy a perköltségre vonatkozó döntéseket a bíróságoknak részletes indokolással kell alátámasztaniuk. A rendelet ebben a körben talán még a Kúriánál is szigorúbb elvárásokat támaszt: az indokolásnak meghatározott körülményekre is ki kell térnie, többek között az elvégzett munka egyedi jellemzőit is részletesen értékelnie kell.
Mit jelent az új szabályozás a jövőre nézve?
Az új rendelet már várhatóan a régi gyakorlathoz a végsőkig ragaszkodó bíróságokra is hatással lesz: már nem csak a Kúria (egyébként kötelező) iránymutatása alapján, hanem jogszabály alapján is kötelesek lesznek főszabály szerint a pernyertes által viselt teljes ügyvédi munkadíjat megítélni. Jóllehet a Kúria döntésében nem szereplő szükségességi teszt bevezetésével a rendelet látszólag „puhítja” is azt, a rendelet preambuluma arra enged következtetni, hogy ennek nem az a célja, hogy lerontsa a most kialakult kedvező irányú gyakorlatot.
A szigorított, részletes indokolási kötelezettség a bíróságok oldalán komoly többletmunkát eredményez, így a rutinszerű mérséklés méginkább visszaszorulhat, és várhatóan tényleg csak kivételes esetekre korlátozódik majd.
A peres feleknek az értékarányos, sávos rendszer helyett ezért legtöbbször érdemes a bíróság felé megbízási szerződéssel és időkimutatással igazolni a ténylegesen viselt ügyvédi költségeket. A sávos rendszert főként olyan esetekben éri meg alkalmazni, amikor nincs, a konkrét ügyhöz rendelhető költség. Például időszakos átalánydíjas, több ügyre is vonatkozó megbízás esetén fordulhat ez elő.
A rendelet összességében egy újabb lépés afelé, hogy a perek hatékony védelmet nyújtsanak az akár a hatóságok, akár mások által okozott jogsérelmekre, és erősödjön a piaci szereplők bizalma abban, hogy a pereskedés nem ráfizetés, ezért a szerződések kikényszeríthetőek, a károk pedig megtérülnek.
