Határon átnyúló vállalatfelvásárlási ügyletekben vagy szerződéses kapcsolatokban gyakran merül fel az irányadó jog kérdése. Ilyenkor – akár valamely szerződő fél angol illetősége, akár az angolszász szerződéses dokumentáció elterjedtsége miatt – a választás gyakran az angol jogra esik. Nem árt ezért átlátni, milyen különbséget jelenthet a felek helyzetében ha a magyar jog helyett az angolt választják – például egy vállalatfelvásárlás dokumentálása során.
Szavatossági kérdések
A legfontosabb és legrészletesebben tárgyalt témakör minden vállalatfelvásárlási ügyletben az eladó által a múltbéli kötelezettségekért vállalt felelősség terjedelme. Ha pusztán a magyar jog rendelkezéseire hagyatkozunk, akkor az eladó szavatossági felelőssége mindössze arra terjed ki, hogy az általa átruházott részvény vagy üzletrész per-, teher- és igénymentes, a társaság jogi, pénzügyi vagy üzleti státuszára nem.
Napjainkra már a magyar jog alatt kötött szerződések is átvették az angolszász gyakorlatból származó „representations and warranties” intézményét, amelyet nagyvonalúan „szavatossági nyilatkozatként” fordítanak. Ha az eladó valamely szavatossági nyilatkozata utólag valótlannak bizonyul, úgy az eladó köteles a vevőnek ily módon okozott kárát a kártérítés általános szabályai alapján megtérítenie.
Fontos azonban látnunk azt, hogy ha a szerződés az angol jog alatt áll, akkor a „representations and warranties” megsértésének a fentiektől kicsitől eltérő szankciója lehet. A „misrepresentations”, azaz a kijelentések valótlannak bizonyulása ugyanis a kártérítésen túlmenően egyéb szankciókat is – így például elállási jogot – maga után vonhat. Amennyiben például az eladó szavatolja, hogy a céltársaság nem áll felszámolási eljárás alatt és utólag kiderül, hogy ez a nyilatkozata valótlan volt, akkor – az angol jog választása esetén – a vevő akár el is állhat a szerződéstől ha igazolja, hogy egy felszámolás alatt álló céget megvennie már nem áll érdekében.
Az „indemnity”
Angolszász mintákon alapuló szerződések gyakran használják az ún. „indemnity” kategóriáját, amely alapján az eladónak, valamely előre meghatározott esemény (például a céltársasággal szembeni igényérvényesítés) bekövetkeztekor fizetési kötelezettsége keletkezik a vevővel szemben.
Magyar jog alapján álló szerződésekben az „indemnity”-t leginkább kártalanítási kötelezettségként lehetne lefordítani. Bár erre vonatkozó magyar joggyakorlat még nem áll rendelkezésre, feltételezhető, hogy a bíróság egy „indemnity” érvényesítéséhez a kártérítés vagy kártalanítás összes feltétele meglétének a bizonyítását igényelné. Így a vevőnek bizonyítania kell, többek között a bekövetkezett kár mértékét, valamint az esemény és a kár felmerülése közötti ok-okozati összefüggést.
Másként kerülne megítélésre azonban az „indemnity”, ha a szerződéses rendelkezés az angol jog alapján állna. Az angol jogrendszerben ugyanis az „indemnity”-n alapuló fizetési kötelezettségnél azonnal beáll az eladó felelőssége, függetlenül a vevőnek okozott kár felmerülésétől. Azaz ha a fenti példában a felszámolás valamely fenyegető adóügyi eljárás vagy bírság következménye és ezért az eladó „idemnity”-t vállal, ezt az összeget az eladónak ki kell fizetnie a vevőnek, anélkül, hogy az ezáltal okozott kárt a vevőnek bizonyítania kellene.
Nem mindegy hogy hívjuk
Gyakran használnak angolszász alapon megírt szerződések olyan kifejezéseket, amelyek egyes árnyalatainak a magyar jogban nincsen különösebb jelentősége az angol jog alatt kötött szerződésekben viszont igen. Így például egy magyar jog alatt álló szerződésben lényegében mindegy, hogy a felek „undertaking” vagy „covenant” név alatt említenek egy kötelezettségvállalást. Az angol jog szerint azonban az „undertaking” komolyabb kötelezettségvállalásnak minősül, mint egy „covenant”, mivel az „undertaking” teljesítéséhez szükséges pénzügyi ráfordítást a joggyakorlat nem tekinti korlátozottnak.
Ugyanígy nem mindegy az angol jogi gyakorlatban, hogy valaki egy kötelezettsége teljesítésére „best effort”-ot vagy „best endeavours”-t vállal. Míg egy magyar jog alatt szerződésben valószínűleg mindkét esetben a szerződő fél arra vállalna kötelezettséget, hogy „minden tőle telhetőt megtesz egy ügy érdekében”, addig az angol jog szerint a „best efforts” teljesítése több erőfeszítést igényel mint a „best endeavours”, mely utóbbi a bírósági gyakorlat szerint ki kell hogy állja az észszerűség mércéjét.
Akkor most melyik jogrendszer a kedvezőbb?
Mint a legtöbb jogászoknak feltett kérdésre, erre sem adható egyértelmű válasz. Természetesen egy külföldi jogrendszer igénybevétele mindenképpen bonyodalommal, a biztonságérzet csökkenésével és a külföldi jogi tanácsadó bevonásának igényén keresztül többletköltségekkel jár. Különösen nem célszerű külföldi jogot kikötni akkor, ha az ügyben egyébként eljáró bírói testület magyar: számos komplikáció és többletköltség keletkezhet abból, ha egy magyar bíróság kívánja majd a későbbiek során az angol jogot értelmezni.
Ha viszont a felek angolszász mintákon alapuló szerződést használnak, akkor több érv szól az angol jog kikötése mellett is. Míg egyes, angol jogi nyelvben használt kifejezések értelmezése mögött az Egyesült Királyságban akár több száz évre visszamenő bírósági gyakorlat áll, addig sokszor nagyon bizonytalan, hogy egy bíróság hogyan fog értelmezni valamely angolszász jogból átvett, de a magyar jog alatt megfogalmazott kötelezettségvállalást. Ez pedig könnyen okozhat bármelyik szerződés fél számára kellemetlen meglepetést.
