logo

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek

dr. Dobos Zoltán | 2024. május 28.
perjel
dr. Dobos Zoltán

Korábbi cikkünkben elemeztük azt a jelenséget, hogy a bíróságok jellemzően mérséklik a pernyertes számára megítélt ügyvédi munkadíjakat. Ezzel valójában a pernyertesnek kell indokolatlan veszteséget elkönyvelnie, közvetetten pedig piactorzító hatása is van. Most a Kúria precedensértékű, tehát kötelező döntésben reagált erre a jelenségre. Nézzük előbb a legfontosabb fejleményeket, majd azt, hogy mindez hogyan hat a perstratégiára!

Ki fizeti a pernyertes ügyvédjét?

dr. Dobos Zoltán | 2022. december 2.
perjel
dr. Dobos Zoltán

Aki még soha nem pereskedett, az talán magától értetődőnek veszi, hogy a pernyertes fél perköltségeit a pervesztes fizeti. Egy per lezárása után a pernyertes mégis könnyen azzal szembesülhet, hogy a győzelme bizony pürrhoszi volt, és komoly költségei maradnak térítés nélkül. Milyen hatásai vannak a jelenségnek az üzleti életre, és hogyan kezeljük ennek kockázatait?

Kevés a polgári per – enyhítenek a pervezetés szigorán

dr. Dobos Zoltán | 2020. november 11.
perjel
dr. Dobos Zoltán

A közel 3 évvel ezelőtt bevezetett új polgári perrendtartás (Pp.) szigorúbb alapokra helyezte a perek lefolytatását. Ennek látható eredményeként a perek száma drasztikusan csökkent az elmúlt években: a járásbíróságokon több mint 20%-kal, a törvényszékeken pedig nagyságrendileg 50%-kal kevesebb jogvitát indítottak, mint korábban. Talán ennek is köszönhető, hogy egy elfogadás alatt lévő törvényjavaslat értelmében a jövő évtől várhatóan puhulnak a kőkeményre sikeredett szabályok.

Itthon is utat tör a precedensjog

dr. Dobos Zoltán | 2019. december 19.
perjel
dr. Dobos Zoltán

A legtöbben hallottak már az angolszász precedensjog és a kontinentális bíróságok közti különbségről – ahogy talán arról is, hogy Magyarország eddig egyértelműen az utóbbi táborhoz tartozott. Azonban egy, a napokban elfogadott törvénymódosítás komoly lépést jelent az ellenkező irányba, amely által több ezer kúriai ítélet válhat egyik napról a másikra precedenssé.

Keresés a blogban
Kiknek szól ez a blog?

A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.

Feliratkozom
vállalatépítés blog
twobirds
portfolio blogger
Mi ez?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.

Feliratkozom a hírlevélre

Szeretné megkapni szakmai cikkeinket?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.