logo

címke: hiteles számla

Ugyanaz – pepitában

dr. Jalsovszky Pál | 2014. szeptember 10.
perjel
dr. Jalsovszky Pál

Az áfa-levonási jognak a számla hiteltelenségére hivatkozással való megtagadása régóta forró téma a NAV és az adózók küzdelmében. Bár úgy tűnt, az Európai Bíróság másfél évvel ezelőtti ítélete az adózók javára döntötte el a kérdést, az adóhatóság által azóta kimunkált régi-új érvrendszer továbbra is a számlát befogadó, többnyire jóhiszemű adózókkal téríttetné meg a más által elcsalt adót.

A számla hitelessége: vélelem a fiktív számla mellett?

| 2013. február 5.
perjel

Évek óta a NAV egyik kiemelt ellenőrzési célpontja az áfa-levonás alapjául szolgáló számlák hitelességének vizsgálata. Ugyan tavaly nyáron az Európai Unió Bírósága több magyar vonatkozású ügyben is kimondta, hogy a NAV ellenőrzési gyakorlata nincs összhangban a közösségi joggal, a tavaly év végi jogalkotási hullámmal újabb szabályok kerültek bevezetésre az adótörvényekbe, amelyek mégis lehetővé fogják tenni a jelenlegi ellenőrzési gyakorlat fenntartását. Jelen bejegyzésben arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy az új szabályok milyen veszélyeket hordozhatnak az ügyfeleinkre nézve, és hogy ezek kezelésére milyen perspektívák körvonalazódnak.

Keresés a blogban
Kiknek szól ez a blog?

A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.

Feliratkozom
vállalatépítés blog
twobirds
portfolio blogger
Mi ez?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.

Feliratkozom a hírlevélre

Szeretné megkapni szakmai cikkeinket?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.