dr. Gondi Anilla

Kevesebb transzferár-adminisztráció és a veszteségek csoporton belüli felhasználhatósága: csak pár előny abból, amit a csoportos társasági adóalanyiság a kapcsolt vállalkozásoknak biztosít. Egy jelenlegi jogszabálytervezet azonban bezárja ezt a kaput a konszolidált beszámolóba be nem vont vállalkozások számára. Számukra ugyanis várhatóan csak 2026. november 20-ig lesz nyitva az utolsó lehetőség arra, hogy a jelenlegi feltételekkel TAO-csoportot alapítsanak.

Cégcsoportok minden évben, november 1. és 20. között kérhetik azt, hogy a következő évi kezdettel csoportos társasági adóalanynak minősülhessenek. A határidő jogvesztő, azaz aki november 20-ig nem jelzi ezt a szándékát, az a lehetőséggel csak egy évvel később élhet újra. A jelenleg a Parlament előtt álló jogszabálytervezet azonban ennél sokkal komolyabb következményt fűz az idei, november 20-i határidő lekéséséhez. Számos vállalkozáscsoport számára ugyanis előreláthatólag a mostani lesz az utolsó lehetőség arra, hogy TAO-csoportot hozzon létre.

A feltételrendszer régen és most

A jelenlegi szabályok szerint TAO-csoportot olyan vállalkozások hozhatnak létre, amelyek között a törvényben meghatározott, legalább 75 százalékos szavazati jogon alapuló közvetlen vagy közvetett kapcsolat áll fenn. Emellett azonos mérlegfordulónapra és egységes számviteli szabályrendszerre van szükség. Konszolidált beszámolóba történő bevonás ugyanakkor nem feltétel.

A törvényjavaslat ezt az alapot változtatná meg. A 75 százalékos kapcsolatra épülő követelményt a konszolidált pénzügyi beszámoló hatálya alá tartozás váltaná fel. Az új szabályozás szerint a meghatározott magyar, IFRS vagy más uniós, illetve EGT-tagállami számviteli szabályok szerinti konszolidált beszámolóba teljes mértékben bevont vállalkozások alkothatnának TAO-csoportot. Az azonos mérlegfordulónapra és az egységes számviteli szabályrendszerre vonatkozó követelmény megmaradna. Ez jelentős szigorítást jelent a jelenlegi szabályokhoz képest.

A változás különösen azokat a vállalatcsoportokat érintheti hátrányosan, amelyek ugyan megfelelnek a jelenlegi 75%-os szavazati jogi követelménynek, azonban nem tartoznak összevont pénzügyi beszámoló hatálya alá. Számukra a TAO-csoport létrehozásának lehetősége 2027-től megszűnik. Van azonban egy fontos átmeneti lehetőség. A 2026. november 20-ig létrehozott TAO-csoportok esetében lehetőség van a korábbi szabályrendszer alkalmazásának választására. Ez azt jelenti, hogy azon csoportok, amelyek nem készítenek konszolidált beszámolót, de a jelenlegi feltételeknek megfelelnek, még biztosíthatják 2027-től maguk számára a csoportos társasági adóalanyiság előnyeit. Feltéve, hogy ezt a választásukat most november 20-ig megteszik.

Nem érint a szabályozás azon TAO-csoportokat, amelyek már jelenleg is be vannak jegyezve. Ők megtarthatják csoportos adóalanyiságukat a jövő évtől is, függetlenül attól, hogy az új szabályozásnak megfelelnek-e vagy sem.

Miért előnyös a TAO-csoport?

A csoportos adóalanyiság legnagyobb előnye a transzferárazási kötelezettségek alóli mentesülés. A cégcsoporton belüli ügyletekről ugyanis nem szükséges transzferár-dokumentációt készíteni, transzferár-kiigazítást végezni, továbbá ezekkel kapcsolatosan adatot szolgáltatni a NAV-hoz. Ennek előnyét nyilvánvalóan a bőrükön érzik azok a vállalatcsoportok, ahol egyébként rendszeresen merülne fel dokumentációkészítési kötelezettség. De a fenti előnyt azoknak a vállalkozásoknak is érdemes lehet figyelembe venniük, akiknél várhatóan a következő évben fog felmerülni jelentősebb, csoporttagok közötti belső ügylet.

A TAO-csoport létrehozásának másik lényeges előnye a csoporton belüli veszteség felhasználásának a lehetősége. Ha a cégcsoport egyik tagja nyereséges, a másik viszont veszteséges, akkor normál esetben a nyereséges tag a teljes pozitív adóalapja után társasági adót fizet és nem veheti figyelembe a veszteséges csoporttag negatív adóalapját. TAO-csoport létrehozása esetén erre azonban lehetőség nyílik: a veszteséges csoporttag negatív adóalapja – egyes, a törvényben meghatározott korlátokkal – csökkentheti a nyereséges csoporttagok társaságiadó-alapját és ezáltal az egész csoport adófizetési kötelezettségét.

Emellett a TAO-csoport létrehozása egyszerűsíteni tudja a csoportban részt vevő vállalkozások adminisztrációját is. Egyedi adóbevallások elkészítése helyett ugyanis a csoport csoportos adóbevallást készít és ad be az adóhatósághoz. A TAO-csoport nevében a csoporttagok közül választott csoportképviselő jár el, amelynek eljárása kiterjed különösen az adóhatósággal való kapcsolattartásra, a csoport nyilvántartásának vezetésére, az adóbevallások elkészítésére, az adófolyószámla vezetésére, valamint a csoporttagokkal való elszámolásra. Fontos azonban látni, hogy bár adóbevallást benyújtaniuk nem kell, a csoport tagjainál továbbra is kötelező egyedi adókalkuláció elkészítése az egyedi társasági adóalapok meghatározása érdekében.

Mi alapján döntsünk?

A 2027. január 1-jétől hatályba lépő szigorítás miatt a TAO-csoport létrehozása idén már nem pusztán egy következő adóévre vonatkozó adótervezési döntés. Azoknak a vállalatcsoportoknak, amelyek megfelelnek a jelenlegi feltételeknek, de a jövőben várhatóan nem tartoznak majd összevont pénzügyi beszámoló hatálya alá, a 2026. november 20-i határidő lesz az utolsó lehetőség a TAO-csoport létrehozására a korábbi szabályok szerint.

Ezért azoknak a vállalkozásoknak is érdemes megfontolniuk a csoportos társasági adóalanyiság választását, amelyek jelenleg még nem feltétlenül tudnák teljes mértékben kihasználni annak előnyeit, de a következő években jelentősebb csoporton belüli ügyletekkel, átszervezésekkel vagy eltérő eredményességű csoporttagokkal számolnak.

A döntést ugyanakkor nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni: a megfelelő társasági struktúra kialakítása, a csoporttagság feltételeinek vizsgálata és az adózási következmények felmérése egyaránt előzetes tervezést igényel és a „majd jövőre visszatérünk rá” gondolkodás ezúttal a lehetőség elvesztését is jelentheti.