Döntést hozott az EUB – fellélegezhetnek a határmenti kereskedők

Mi a közös Nyíregyházában, Kisvárdában, Mátészalkában, Bajában, Szegedben, Makóban és Mórahalomban? Az, hogy ezek azok a határközeli városok, amelyek boltjaiban ukrán és szerb magánszemélyek tömegével vásárolnak. A forgalom nagyon változatos, vannak, akik pár havonta egyszer-egyszer átjönnek a határon családi szükségleteiket kielégíteni, de vannak olyanok is, akik naponta több karton áruval távoznak a boltokból. A külföldiek ezekben a városokban jelentős vásárlóerőt képviselnek és nagyban hozzájárulnak a terület fejlődéséhez.

Van-e áfa vagy nincs? 

A határmenti kereskedelem legfőbb mozgatórugója, hogy az itt vásárolt termékekre az EU-n kívülről jövő állampolgárok visszakaphatják az áfát, feltéve, ha bizonyítják, hogy az áru elhagyta Magyarország területét. Ezt a határátlépés során a NAV eljáró munkatársa igazolja az ezt a célt szolgáló úgynevezett „zöld papíron”. Ezt a „zöld papírt” kell a külföldi állampolgárnak a kereskedőhöz visszajuttatnia, amelyre a 27%-os áfát visszakapja. 

Sokszor komoly pénzekről van szó. Nem csoda ezért, hogy az elmúlt években az adóhatóság is górcső alá vette a határmenti kereskedőket. A vizsgálatokban a NAV úgy gondolta, hogy az áfamentesség kizárólag akkor illeti meg a külföldi utast, és végső soron a kereskedőt, ha a külföldi utas valóban egyszeri, saját szükségletét szolgáló vásárlást valósít meg. Az a vásárlás, ami kereskedelmi jellegű, nem részesülhet áfamentességben. Az persze már – vonatkozó jogszabályok hiányában – szubjektív kérdés, hogy mi minősül kereskedelmi jellegűnek: belefér-e a személyi és útipoggyász fogalmába, ha például valaki egyszerre tíz szappant vásárol, vagy esetleg hetente, havonta többször fordul meg magyar boltokban? Az adóhatóság szerint nem. 

Ki lesz a hunyó?

Tekintettel arra, hogy az áfát a külföldi utasnak a kereskedő téríti vissza (aki ezt visszaigényelheti az adóhatóságtól) a NAV a megállapításaival a kereskedőket vette célba. Ha megállapította, hogy egy külföldi utas termékbeszerzése nem fér bele az általa áfamentesnek mondott kategóriába, úgy a kereskedő áfa-visszatérítési jogát elvitatta és a kereskedővel szemben állapított meg adókülönbözetet. Ez értelemszerűen komoly megállapításokhoz és perekhez vezetett a NAV és a határmenti kereskedők között.

Ha a kereskedők oldaláról nézzük a dolgot: a NAV álláspontjának elfogadása azt követelte volna tőlük, hogy ők maguk is nyilvántartást vezessenek a náluk megforduló vevőkről, a vásárlóikat monitoringozzák és maguk döntsenek arról, hogy valamely vevő részére visszajár-e az áfa vagy sem. Ez komoly felelősséget és nehezen vállalható adminisztratív terhet telepített volna a kereskedőkre.

A Bakati-ítélet

A kereskedők és a NAV közötti egyik ilyen vita az Európai Unió Bírósága elé került. Az ügyben az EUB pár hete kimondta: az áfa fogyasztási típusú adó, ezért kizárólag a fogyasztás helyén lehet adóztatni. Ha tehát bizonyított, hogy az árukat kivitték az Unió területéről, akkor jár az áfamentesség, hiszen azokat nem az Unió területén fogyasztották el. Ezzel lényegében a kereskedőknek adott igazat.

Ha esetlegesen a külföldi utasos áfamentesség feltételei mégsem teljesülnének, úgy az ítélet szerint az áfamentesség (és az áfa-visszatérítési lehetőség) járhat azon az alapon is, hogy a „hagyományos” áfamentes termékexport feltételei teljesülnek. Ennek során azonban – a kivitel tényének igazolására – el kell fogadni az úgynevezett „zöld papírt”, nem feltétele a visszatérítésnek az, hogy a vámhatóságok a vámeljárást lefolytassák. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a vásárló az úgynevezett „zöld papírt” bemutatja a kereskedőnek, akkor a kereskedő annak a vizsgálata nélkül jogosult az áfát visszatéríteni a külföldi utasnak (és azt visszakérni az adóhatóságtól), hogy kereskedelmi vagy nem kereskedelmi áruforgalomról volt-e szó, vagy – kereskedelmi áruforgalom esetén – a vámeljárást lefolytatták-e. Ez értelemszerűen megkönnyebbülést jelent valamennyi határmenti kereskedő számára.

Nyitott szálak

Több olyan kérdés is felmerült az ügyben, amikben a bíróság nem foglalt állást. Így például az ítélet után sem egyértelmű, hogy végül is hol van a határa a magánutas és a kereskedelmi célú forgalomnak (mi fér bele a személyi- és útipoggyász fogalmába és mi nem). Ez azonban sokkal inkább olyan kérdés, amelyben az uniós jogalkotónak kellene megnyilvánulnia.