logo

címke: adójogalkotás

A kevesebb néha több

dr. Fehér Tamás | 2018. március 20.
perjel
dr. Fehér Tamás

Hagyományos felmérésünkben ismét megnéztük, hogy hány adófajta van Magyarországon. Idén ismét eggyel csökkent a magyarországi adók száma, ezúttal 58 darabot számoltunk. A csökkenés viszont csak technikai jellegű, miközben továbbra is velünk élnek olyan adók, mint a kiirthatatlannak tűnő, a háztartási alkalmazottak után fizetendő díj vagy az újonnan bevezetett plakátadó.

Zavar az Air.-ben

dr. Fehér Tamás | 2017. november 28.
perjel
dr. Fehér Tamás

Mostanában rájár a rúd az adójogászokra – sőt, a jogászokra általában is. Jövőre ugyanis szinte az összes olyan eljárási szabály megújul, amely meghatározza mindennapi szakmai életünket. Egyszerre kell tehát megismerkednünk a polgári és a közigazgatási perek, a közigazgatási eljárások, valamint a büntetőeljárások vadonatúj szabályaival. A bennem rejlő kisdiák ezért meglehetős elégedettséggel vette tudomásul, hogy a szűkebb szakmámat érintő, ugyancsak átszabott adóeljárási jogszabályok szövege mintegy kilencven százalékban maradt a régi. Így – gondoltam – miközben a polgári- és büntetőjogász kollégák vért izzadnak a koncepciójukban is merőben új eljárások tanulmányozásával, én sokkal megúszósabbra vehetem a figurát.

Mikor kezdődik az adóper? Új taktikára lesz szükség januártól az adóperekben

dr. Fischer Ádám | 2017. szeptember 7.
perjel
dr. Fischer Ádám

A jövő év január 1-jétől hatályba lépő új jogszabályok átformálják az adóeljárások és az adóperek menetét. Míg a módosítások egy része ugyan vállalkozásbarát, addig azok egyszersmind több olyan csapdát is rejtenek, amelyek kifejezetten hátrányosan érintik az adózók érdekeit – leszűkülnek például az adózók jogai az adóhatósággal szembeni védekezésre, illetve szakértő igénybevételére.

Másolat: adóhivatal

dr. Jalsovszky Pál | 2017. július 31.
perjel
dr. Jalsovszky Pál

Az utóbbi hetekben az Európai Bizottság egy újabb irányelvtervezete okozott pánikot nemzetközi adótanácsadói körökben. A Bizottság által elfogadott és a Parlament, valamint az Európai Tanács elé beterjesztett javaslat szerint a jövőben adótervezés során eljáró tanácsadók (legyenek azok akár adótanácsadók, ügyvédek vagy pénzügyi tanácsadók) kötelesek lesznek bejelenteni az adóhatóság részére valamennyi olyan, adókímélő struktúrát, amelyet ügyfeleik számára kidolgoztak vagy ajánlottak. Ha a javaslat a teljes európai döntési procedúrán végigmegy, úgy azt 2019-től kell alkalmazni.

Még mindig sok

dr. Fehér Tamás | 2017. március 14.
perjel
dr. Fehér Tamás

Hagyományos év eleji felmérésünkben ismét megszámoltuk, hány adófajta létezik ma Magyarországon. Most 59-ig jutottunk. Bár tavalyhoz képest eggyel csökkent az adók száma, annak nagyságrendje és az adórendszer szerkezete nem mutat változást. Adóbevétel szempontjából továbbra is az áfa a listavezető; kb. 3.300 milliárd forintot generálva 2016-ban.

Már a HVG sem a régi

dr. Jalsovszky Pál | 2017. január 12.
perjel
dr. Jalsovszky Pál

Hajdanán az adótanácsadói szakma minden évben izgatottan várta a HVG Adó Különszámának a november végi megjelenését. Ez volt a „biblia” a szakma számára: akinek az asztalán nem volt egy-egy HVG Adó különszám, az nem is minősült adószakértőnek. A kiadvány viszonylag rövid volt, kezelhető, és miután azt egy éven át mindenki rojtosra lapozta, átadta a helyét a következő évi kiadványnak. Volt olyan év is, amikor a Különszám kétéves kiadványként jelent meg – reflektálva arra, hogy a kormányzat két évre előre rögzíteni kívánta az adójogszabályokat. Az már megint más kérdés, hogy azért az első év végén csak hozzá kellett nyúlni az adótörvényekhez, ezért a kétéves kiadvány nem érte meg a második évet.

Címkék:
adójogalkotás

Porcelánadó? Porcukoradó? Porszívóadó?

dr. Barta Péter | 2016. október 12.
perjel
dr. Barta Péter

Fellélegezhetünk, ilyen adók ugyanis még nincsenek. Van azonban giccsadónk, hajóadónk, pónilóadónk, toronyadónk, traktoradónk, de akár termőföldadónk is – csak, hogy egy párat említsünk a mindennapi életünket színesítő települési adók közül. Nem vagyunk azonban teljesen védtelenek, ha az önkormányzatok ezen adók bármelyikét is kivetnék velünk szemben.

Szilícium-völgy a József nádor téren

dr. Jalsovszky Pál | 2016. szeptember 2.
perjel
dr. Jalsovszky Pál

Jó pár honfitársunk állt már megrökönyödve az előtt, hogy ha egy londoni taxistól számlát kér, akkor meg kell elégednie egy tömbből kitépett papírcetlivel. Ha nyugatra elhagyjuk az országot, szintén gyakran szembesülünk annak a nehézségével, hogy a benzinkúton vagy a szállodában kapott számlára felírassuk cégünk nevét, székhelyét, az adószámról nem is beszélve. A másik oldalról megközelítve a dolgot, egyre kevésbé csodálkozunk azon, amikor azt tapasztaljuk, hogy a hazánkba látogató külföldi üzletemberek túlélési szókészletében az „egészségedre” és a „köszönöm” szavak mellett ott szerepel az „áfás számla” kifejezés is.

Keresés a blogban
Kiknek szól ez a blog?

A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.

Feliratkozom
vállalatépítés blog
twobirds
portfolio blogger
Mi ez?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.

Feliratkozom a hírlevélre

Szeretné megkapni szakmai cikkeinket?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.