Az utóbbi hetekben az Európai Bizottság egy újabb irányelvtervezete okozott pánikot nemzetközi adótanácsadói körökben. A Bizottság által elfogadott és a Parlament, valamint az Európai Tanács elé beterjesztett javaslat szerint a jövőben adótervezés során eljáró tanácsadók (legyenek azok akár adótanácsadók, ügyvédek vagy pénzügyi tanácsadók) kötelesek lesznek bejelenteni az adóhatóság részére valamennyi olyan, adókímélő struktúrát, amelyet ügyfeleik számára kidolgoztak vagy ajánlottak. Ha a javaslat a teljes európai döntési procedúrán végigmegy, úgy azt 2019-től kell alkalmazni.

Egyre jelentősebb szerepet tölt be építőipari vállalkozások közötti viták rendezésében a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSzSz). Ennek ellenére a TSzSz-szel kapcsolatos néhány jogi kérdés még mindig nem tisztázott; többek között az sem, hogy az általa adott szakvélemény meddig gátolhatja meg egyes szerződéses biztosítékok (így pl. bankgarancia) lehívását. Amíg ez nem rendeződik, az a fél kerülhet kiszolgáltatottabb helyzetbe, aki az egyébként jogszerű biztosítékokkal rendelkezik.

Míg a 2014-ben hatályba lépett Ptk. ellehetetlenített jó pár, a gyakorlatban alkalmazott hitelbiztosítékot, addig a jogalkotó az elmúlt évek során fokozatosan visszahelyezte ezen biztosítékokat jól megérdemelt helyükre. Sőt, a csődtörvény július 1-jétől életbe lépő módosításai túl is mennek a korábbi szabályokon, és a biztosítéki célú vételi jogot és engedményezést a zálogjoggal egy szintre helyezik. Az eset jó példája annak, hogy létezhet ma Magyarországon hatékony együttműködés a jogalkotó és valamely szakma képviselői között.

Egy nemrégiben napvilágot látott minisztériumi rendelet ellehetetleníti Magyarországon a székhelyszolgáltatók működését – legalábbis azokét, akik professzionális szinten látják el ezt a feladatot. Mivel a jogszabály indokolást nem tartalmaz, ösztönös kérdésként merül fel: kinek az érdekében született az új szabályozás.

Sokakat érhet kellemetlen meglepetés cégalapításkor: a cégbíróság visszautasítja a többségi tulajdonos vagy az ügyvezető bejegyzését arra hivatkozva, hogy az adott személy eltiltás hatálya alatt áll. Míg néha az eltiltott tudja, hogy „vaj van a füle mögött”, más esetekben viszont értetlenül áll az eltiltás oka előtt. A tét nem kicsi: akit eltiltanak, akár 7-8 évre is „feketelistára” kerülhet. 

Tavaly óta gombamód szaporodnak az MRP szervezetek Magyarországon, az „emerpézés” kifejezés lassan szócikket kap a magyar nyelv értelmező szótáraiban. Nem is csoda, hiszen az MRP-k a munkajövedelmek kifizetésének egy kifejezetten előnyös formáját tudják nyújtani. Nem árt azonban óvatosnak lenni: a szabályozás a rengeteg lehetőség mellett több buktatót is rejt magában.

Közismert tény, hogy állami hatóságokkal nem árt óvatosan bánni. Nehéz tudni ugyanis, hogy mikor milyen érdek vezérel egy-egy hatósági döntést vagy eljárást. És ugyanígy nehezen kiszámítható egy-egy hatósági magatartás jövőbeni iránya, az ugyanis könnyen változhat. Elég ahhoz egy-egy személyi, politikai változás vagy akár egy felső szintről érkező új utasítás. Ez pedig komoly kockázatot jelent mindenki számára, aki hatósággal kapcsolatba kerül. 

Az adóhatóság és az adózó közötti viták egyik leggyakoribb terepe, hogy egy láncértékesítéses ügyletben részt vevő adózó milyen feltételek mellett vonhatja le a rá áthárított áfát. A küzdelemben az adóhatóság a minap egy újabb pofont kapott, amikor a Kúria, precedensértékű ítéletében nem értett egyet az adóhatóság azon gyakorlatával, amely a láncügyletek szereplőit rendszeresen ügynökké minősíti át. Ráadásul a Kúria ítélete lényegesen messzebb is mutat és általánosan megkérdőjelezi az adóhatóság jogát arra, hogy az adózók ügyleteit kénye-kedve szerint átminősítse.