Ha valaki az ókori Rómában esetleg rabszolgát kívánt vásárolni, nem kevés formai követelménnyel találta szembe magát. Így az aktusnál jelen kellett lennie 5 tanúnak, valamint egy további serdült római polgárnak, a mérlegtartónak, aki az ércmérleget tartotta. 

A világörökségi területeken levő ingatlanok régóta különleges szabályozásban részesülnek. A jogszabályok szigorúbb szabályokat határoznak meg az ilyen ingatlanok beépítésére, átépítésére és használatára. Kevesen vették talán észre mindeközben, hogy egy, a tavaly év végén elfogadott jogszabály módosította a világörökségi területeken lévő ingatlanok szabályozását. 

Az utóbbi hetekben az Európai Bizottság egy újabb irányelvtervezete okozott pánikot nemzetközi adótanácsadói körökben. A Bizottság által elfogadott és a Parlament, valamint az Európai Tanács elé beterjesztett javaslat szerint a jövőben adótervezés során eljáró tanácsadók (legyenek azok akár adótanácsadók, ügyvédek vagy pénzügyi tanácsadók) kötelesek lesznek bejelenteni az adóhatóság részére valamennyi olyan, adókímélő struktúrát, amelyet ügyfeleik számára kidolgoztak vagy ajánlottak. Ha a javaslat a teljes európai döntési procedúrán végigmegy, úgy azt 2019-től kell alkalmazni.

Közismert tény, hogy állami hatóságokkal nem árt óvatosan bánni. Nehéz tudni ugyanis, hogy mikor milyen érdek vezérel egy-egy hatósági döntést vagy eljárást. És ugyanígy nehezen kiszámítható egy-egy hatósági magatartás jövőbeni iránya, az ugyanis könnyen változhat. Elég ahhoz egy-egy személyi, politikai változás vagy akár egy felső szintről érkező új utasítás. Ez pedig komoly kockázatot jelent mindenki számára, aki hatósággal kapcsolatba kerül. 

Hajdanán az adótanácsadói szakma minden évben izgatottan várta a HVG Adó Különszámának a november végi megjelenését. Ez volt a „biblia” a szakma számára: akinek az asztalán nem volt egy-egy HVG Adó különszám, az nem is minősült adószakértőnek. A kiadvány viszonylag rövid volt, kezelhető, és miután azt egy éven át mindenki rojtosra lapozta, átadta a helyét a következő évi kiadványnak. Volt olyan év is, amikor a Különszám kétéves kiadványként jelent meg – reflektálva arra, hogy a kormányzat két évre előre rögzíteni kívánta az adójogszabályokat. Az már megint más kérdés, hogy azért az első év végén csak hozzá kellett nyúlni az adótörvényekhez, ezért a kétéves kiadvány nem érte meg a második évet.

Jó pár honfitársunk állt már megrökönyödve az előtt, hogy ha egy londoni taxistól számlát kér, akkor meg kell elégednie egy tömbből kitépett papírcetlivel. Ha nyugatra elhagyjuk az országot, szintén gyakran szembesülünk annak a nehézségével, hogy a benzinkúton vagy a szállodában kapott számlára felírassuk cégünk nevét, székhelyét, az adószámról nem is beszélve. A másik oldalról megközelítve a dolgot, egyre kevésbé csodálkozunk azon, amikor azt tapasztaljuk, hogy a hazánkba látogató külföldi üzletemberek túlélési szókészletében az „egészségedre” és a „köszönöm” szavak mellett ott szerepel az „áfás számla” kifejezés is.

A Brexit árnyékában viszonylag kisebb publicitást kapott egy, az EU által a napokban meghozott, de csaknem ugyanolyan horderejű döntés. Június végén az Európai Unió Tanácsa elfogadta ugyanis az adóelkerülések megakadályozását célzó azon intézkedéscsomagot, amelyet a tagállamoknak fokozatosan be kell vezetniük a jogrendszereikbe. 

Adócsalás. Panama. Offshore. Korrupció. Ciprus. Anonim bankszámlák. Ezek a fogalmak manapság egymás szinonimájaként kerülnek említésre valamennyi médiában, azok közé a közgondolkodás is egyenlőségjelet tesz. És valószínűleg nem is alaptalanul.