Az adóhatóságok közötti információcsere kérdése a múlt héten ismét napirendre került. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy Magyarország csatlakozik az önmagukat G5-öknek nevező országok (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) által indított és automatikus információcserét megvalósítani kívánó egyezményhez. Méltán merül fel a kérdés, mi az újdonság ebben a kezdeményezésben, az honnan indult és milyen céllal?

Az Európai Unió éves GDP-jének hozzávetőlegesen 2-2,5%-a, mintegy 200-250 milliárd eurónyi tagállami adóbevétel tűnik évente el a különböző off-shore központokban. Érthető tehát, hogy az Unió – bejáratott jogalkotási mechanizmusát felhasználva – már régen nagyobb sebességre kapcsolt az adóügyi információcsere területén, mint amire az egyes tagállamok önállóan, a kétoldalú kettős adóztatási egyezmények jellemzően hosszú, nehézkes és egyenkénti letárgyalásával képesek. Ennek a sebességváltásnak két fő terméke az ún. megtakarítási irányelv, valamint az adóügyi együttműködésről szóló irányelv. Meg kell azonban említeni, hogy a – kétrészes írásunk első részében bemutatott – egyezmények alkalmazandóságát az EU semmilyen tekintetben nem korlátozza. Az Unión belül tehát az adatszolgáltatási lehetőségek lényegében megkettőződtek.

Az elmúlt hónapokban nem múltak el hetek arról szóló híradások nélkül, hogy a magyar adóhatóság arzenálja éppen milyen fegyvernemekkel bővült a pénzüket külföldön elrejtő adózók elleni küzdelemben, vagy hogy Svájc éppen hányadán áll az általa egyre kevésbé féltve őrzött adótitkok kiszolgáltatásával. Ezek a gyorshírek jellemzően egy-egy új egyezmény, csatlakozás, kormányzati bejelentés kapcsán születtek és az információcsere tárgyának csupán egy adott, aktuális szegmensével foglalkoztak. 

Több, Magyarországon keresztül megvalósított adótervezési lehetőségnek is véget vethet, amennyiben az Európai Tanács elfogadja az Európai Bizottság hét elején beterjesztett javaslatát az ún. Anya- és Leányvállalati irányelv módosítására.

A JEREMIE alapokkal foglalkozó újabb bejegyzésünkben a JEREMIE tőkebefektetések sajátosságaiból adódó alapvető jogi kérdésekre szeretnénk választ adni.

Adómentes jövedelemszerzést és visszamenőleges információszolgáltatást is lehetővé tesz a Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között létrejött, speciális, kettős adóztatást kizáró egyezményt. Az Emirátusokban valós gazdasági tevékenységet folytató hazai tulajdonú cégek, az ott munkát vállaló magyarok, illetve az adóoptimalizáló nemzetközi vállalatcsoportok jelentősen profitálhatnak az egyezményből, ugyanakkor bajba kerülnek azok a magyarok, akik korábban adóelkerülésre használták az öbölországot.

Svájc a napokban jelentette be, hogy csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezményéhez, amellyel arra kötelezi magát, hogy a jövőben adózással kapcsolatos információk átadásával együttműködik majd a többi részes állam adóhatóságaival.

Ma már a csapból is JEREMIE pénzek folynak. Még javában folyik az erre a névre keresztelt program I. pályázatából származó források kihelyezése és éppen csak elkezdődtek a II-es kiírás győzteseinek tőkebefektetései, a közelmúltban hirdették ki a III. körös pályázat győzteseit és már megalapították az éppen csak meghirdetett JEREMIE IV programra pályázó kockázati tőkealapokat is. Bejegyzésünk betekintést szeretne adni, hogy mik a JEREMIE program sajátosságai, milyen jogi- és egyéb szempontokra kell figyelemmel lenniük a JEREMIE-s forrásokból tőkét bevonni kívánó vállalkozásoknak és milyen különbségekkel kell számolni az így forrásokhoz jutni igyekvő cégeknek a banki hitelfelvételekhez vagy a pályázati forrásbevonáshoz képest.