logo

címke: EU

Kiment vagy nem ment ki? Új áfaszabályok a közösségi termékértékesítésekre

dr. Fehér Tamás | 2018. október 4.
perjel
dr. Fehér Tamás

Az áfa-mentes közösségi termékértékesítésekre vonatkozó szabályok már jóideje borzolják a vállalkozások idegeit. Az adóhatóság ugyanis nem egyszer tagadja meg az ilyen ügyletekre jutó adómentességet arra hivatkozva, hogy az áru nem hagyta el az országot. Az EU minap elfogadott javaslata ugyan egyértelműsít a szabályokon, azonban az azoknak való megfelelés komoly bürokráciát igényel az EU-ba értékesítő cégektől.

Nyílt terep az áfaszám-shoppingnak?

dr. Veres Dániel | 2018. augusztus 7.
perjel
dr. Veres Dániel

Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni.

Címkék:
adótervezés, áfa, EU

A sírból visszahozott áfa

dr. Fehér Tamás | 2018. június 28.
perjel
dr. Fehér Tamás

A cégek számtalan olyan helyzettel szembesülnek, amikor rajtuk kívül álló okokból sem a követelésükhöz, sem annak áfa-tartalmához nem jutnak hozzá. Az adóhatóság ugyanis sokszor akkor sem engedi meg az áfa visszaigénylését, ha azzal a költségvetést nem érné kár. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) közelmúltbeli ítéletei alapján azonban több ilyen esetben is visszaszerezhető az áfa.

Címkék:
adóper, áfa, EU

Rosszul áfázzuk a lízinget?

dr. Fehér Tamás | 2018. május 7.
perjel
dr. Fehér Tamás

Azok után, hogy nemrég az Európai Unió Bírósága (EUB) jelentősen újraértelmezte a zárt végű pénzügyi lízing fogalmát, egy friss főtanácsnoki vélemény újabb „áfa-bombát” dobott az eddigi gyakorlatra. Míg ugyanis a pénzügyi lízing díját már hosszú évek óta egy áfás és egy áfa-mentes részre bontják a lízingbeadók, addig a főtanácsnok véleménye szerint a díjat egységesen, áfásan kellene kezelni. Ennek komoly kihatásai lehetnek a magyarországi lízingpiacra is, így érdemes kiemelten figyelni az ügy alakulását.

Címkék:
áfa, EU, lízing

Bitcoin: nem fekete, nem fehér

dr. Baráti Ákos | 2018. február 7.
perjel
dr. Baráti Ákos

Míg a bitcoin sokak üzleti fantáziáját mozgatja világszerte, addig az adóhatóságok is egyre komolyabban fókusz alá vonják a bitcoinnal végzett műveleteket. Mindeközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a bitcoin-világ egy újabb adóparadicsomot kezd létrehozni.

Hatályosul az új pénzmosási törvény: a végső tulajdonos nélkül egy lépést sem!

dr. Bejó Ágnes | 2017. szeptember 28.
perjel
dr. Bejó Ágnes

Októbertől újabb tortúrára kell számítania annak a vállalkozásnak, amely bankszámlát nyit, jogi tanácsot kér, könyvelőnél vagy könyvvizsgálónál jár. Mindaddig nem tud ilyen professzionális szolgáltatást igénybe venni ugyanis, amíg fel nem fedi végső tényleges tulajdonosát. Súlyosbítja a helyzetet, hogy egyelőre nem világos, az így megadott információt ki és milyen körben használhatja majd fel.

Közcélú beruházások áfája: fellélegezhetnek az ingatlanfejlesztők

dr. Fehér Tamás | 2017. szeptember 19.
perjel
dr. Fehér Tamás

2009-ben a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható. A közelmúltban azonban nem várt izgalmakat okozott az Európai Unió Bírósága („EUB”) főtanácsnokának egy hasonló, bolgár ügyben adott előzetes véleménye, amely megtiltotta volna az adólevonási jogot. Bár az EUB múlt hét közepén közzétett ítéletében végül nem követte a főtanácsnoki véleményt, azonban komoly feltételekhez szabta az adólevonási jog érvényesítését

Címkék:
adóper, áfa, EU

Másolat: adóhivatal

dr. Jalsovszky Pál | 2017. július 31.
perjel
dr. Jalsovszky Pál

Az utóbbi hetekben az Európai Bizottság egy újabb irányelvtervezete okozott pánikot nemzetközi adótanácsadói körökben. A Bizottság által elfogadott és a Parlament, valamint az Európai Tanács elé beterjesztett javaslat szerint a jövőben adótervezés során eljáró tanácsadók (legyenek azok akár adótanácsadók, ügyvédek vagy pénzügyi tanácsadók) kötelesek lesznek bejelenteni az adóhatóság részére valamennyi olyan, adókímélő struktúrát, amelyet ügyfeleik számára kidolgoztak vagy ajánlottak. Ha a javaslat a teljes európai döntési procedúrán végigmegy, úgy azt 2019-től kell alkalmazni.

Keresés a blogban
Kiknek szól ez a blog?

A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.

Feliratkozom
vállalatépítés blog
twobirds
portfolio blogger
Mi ez?
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE

Szeretné megkapni szakmai cikkeinket?