Nemzetközi adótervezésre létrehozott struktúrák egyre gyakrabban buknak meg a valós gazdasági jelenlét hiánya miatt. Mind külföldi, mind pedig magyar adóhatóságok az ilyen struktúráknál most már alaposan elemzik: az adott társaságnak van-e valós gazdasági kötődése ahhoz az országhoz, amelyben létrehozták. Míg az ilyen adórevíziók az elmúlt időszakban elsősorban társaságiadó-kötelezettségek tekintetében tettek megállapításokat, addig az Európai Unió Bíróságának a közelmúltban közzétett ítélete rámutat arra, hogy a valós gazdasági jelenlét hiánya súlyos áfa-következményekkel is járhat. 

Egy ingatlan megvásárlásakor magától értetődő annak vizsgálata, hogy az eladó valóban bejegyzett tulajdonosa-e az ingatlannak, a tulajdoni lap tartalmaz-e az ingatlannal kapcsolatos terheket. Kellemetlen csapdába eshet azonban az, aki ezen a ponton leáll az átvilágítással, és nem vizsgálja, vajon az eladó korábbi tulajdonszerzése érvényes volt-e.

Az elmúlt időszakban Magyarországon is elterjedtek azok az adótervezési technikák, amelyek társaságok kettős adózási illetőségére épülnek. Míg ezen technikák egyrészt alkalmasak adózási előnyök kiaknázására, addig azok jogi kockázatok mérséklésére vagy kivédésére is felhasználhatók.

Mind a kereskedelmi, mind a lakóingatlanok piacán gyakori, hogy a felek között bérbe adott ingatlanok cserélnek gazdát. Az új Ptk. hatálybalépése óta az ilyen ingatlanok eladója az eladással már nem mentesül a bérlővel szembeni kötelezettségek alól. Amennyiben ugyanis a vevő megszegi a bérlővel szembeni kötelezettségeit, azokért most már az eladó is felelőssé tehető, akár több évvel az ingatlan értékesítése után is.

Az áfa-levonási jognak a számla hiteltelenségére hivatkozással való megtagadása régóta forró téma a NAV és az adózók küzdelmében. Bár úgy tűnt, az Európai Bíróság másfél évvel ezelőtti ítélete az adózók javára döntötte el a kérdést, az adóhatóság által azóta kimunkált régi-új érvrendszer továbbra is a számlát befogadó, többnyire jóhiszemű adózókkal téríttetné meg a más által elcsalt adót.

Az elnagyolt és kidolgozatlan szabályrendszer miatt már évek óta problémát jelent annak értelmezése, hogy egy adott vállalkozás kis- és középvállalkozásnak (KKV) minősül-e vagy sem. Pedig a KKV-kat megillető különböző kedvezmények miatt a minősítésnek igen komoly következményei vannak. A képet tovább homályosítja, hogy a NAV a közelmúltban megváltoztatta az alig egy évvel ezelőtt közzétett állásfoglalását és kimondta: a kis- és középvállalkozások definíciójának alkalmazásakor konszolidált beszámoló hiányában a társaság testvérvállalkozásának az adatait is számításba kell venni. A megváltoztatott értelmezés akár több száz adózót is érinthet, egyben pedig tovább fokozza a KKV státusz körüli bizonytalanságokat.

Sokakat foglalkoztató kérdés volt mindig is, hogy egy szerződést aláírhat-e ugyanaz a személy mindkét szerződő fél nevében. A kérdés különösen élesen merült fel olyan esetekben, amikor egy magánszemély saját cégével szerződött, vagy két olyan cég szerződött egymással, akiknek ugyanaz a személy volt az ügyvezetője. Míg a joggyakorlat eddig megosztott volt, addig a márciusban hatályba lépett Ptk. a kérdést már megnyugtatóan kezeli.

A társasági jog a többségi működés üzleti logikáját követi: alapesetben a többségben levő tag érvényesíteni tudja akaratát a társaság taggyűlésén. Ezen fő működési elv alól, limitáltan, már a régi társasági törvény is tartalmazott kivételeket. A társasági törvényt márciustól felváltó új Ptk. azonban sokkal szélesebbre nyitja a kivételek körét, amikor kimondja, hogy egy taggyűlési határozat meghozatalánál nem szavazhat az, aki a kérdésben „személyesen érdekelt.” Míg ugyan még nem kristályosodott ki, hogy a bíróság milyen esetekben fogja ezt a rendelkezést alkalmazni, egy szélsőséges bírói joggyakorlat esetén az új Ptk. szabálya akár a kisebbség diktatúrájához is vezethet.