Jogi akcióterv járvány idejére

A szomszédok és az egyéb érdekeltek eddig viszonylag könnyen támadhatták meg egy-egy komolyabb beruházás építési engedélyét a kérelmezési eljárásban. Ez a helyzet nem csekély zsarolási potenciált biztosított ezen személyek részére. Az építési szabályok március 1-jével hatályba lépett módosításával azonban ez a kiszolgáltatottság, úgy tűnik, megszűnik.
A köztudatban a befektetési alapok egy komplex, kollektív, magas szakértelmet igénylő befektetési formaként élnek. Egy idén januártól hatályba lépett törvénymódosítás azonban befektetési alapok és alapkezelőik létrehozatalát egy lényegesen nagyobb kör számára lehetővé teszi. Márpedig ezek az alapok akár akvizíciós célokra, akár magánvagyonok tartására nagyon kedvező lehetőséget biztosíthatnak.
Köztudott, hogy egy vállalatfelvásárlási ügylet sikere nagyban múlik a felek, illetve tanácsadóik felkészültségén és kompromisszum-készségén. Nem egy esetben azonban mindez nem elég. Sokszor ugyanis bekerül a képbe egy állami vagy hatósági szereplő is, ami megbonyolíthatja, időben elhúzhatja vagy akár el is lehetetlenítheti az ügyletet.
Miközben programozók, mérnökök és fodrászok tucatjai választják jelenleg is a katát Magyarországon, az adónem egyre inkább a támadások kereszttüzébe kerül. A NAV láthatóan egyre komolyabban vizsgálódik a katásokat foglalkoztató vállalkozások körében, mindeközben híresztelések kaptak szárnyra az adónem tervezett szigorításáról is.
Két éve új szabályok vonatkoznak a rendes bírósági eljárásokra, amelyek jóval nehezebbé, formalizáltabbá tették a pereskedést. Ezért a jogász mind gyakrabban szembesül azzal a kérdéssel, hogy vajon a választottbíróság, vagy a rendes bíróság a megfelelőbb az esetleges vitás kérdések eldöntésére. Erre persze a klasszikus válasz, hogy: az attól függ… De mitől is?
A legtöbben hallottak már az angolszász precedensjog és a kontinentális bíróságok közti különbségről – ahogy talán arról is, hogy Magyarország eddig egyértelműen az utóbbi táborhoz tartozott. Azonban egy, a napokban elfogadott törvénymódosítás komoly lépést jelent az ellenkező irányba, amely által több ezer kúriai ítélet válhat egyik napról a másikra precedenssé.
Vállalatfelvásárlási tranzakciók tárgyalásán gyakran hallani jogászokat vitatkozni arról, hogy egy adott kérdésben mi is a jogi szakma által általánosan követett gyakorlat, azaz a piaci standard – amit nem illik megkérdőjelezni, vagy legalábbis az attól való eltérés az alkupozíció rovására megy. Érdemes áttekinteni, hogy hogyan is változtak ezek a piaci standardok, és hol tartunk jelenleg.
A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.