logo

Már a HVG sem a régi

dr. Jalsovszky Pál | 2017. január 12.
perjel
dr. Jalsovszky Pál

Hajdanán az adótanácsadói szakma minden évben izgatottan várta a HVG Adó Különszámának a november végi megjelenését. Ez volt a „biblia” a szakma számára: akinek az asztalán nem volt egy-egy HVG Adó különszám, az nem is minősült adószakértőnek. A kiadvány viszonylag rövid volt, kezelhető, és miután azt egy éven át mindenki rojtosra lapozta, átadta a helyét a következő évi kiadványnak. Volt olyan év is, amikor a Különszám kétéves kiadványként jelent meg – reflektálva arra, hogy a kormányzat két évre előre rögzíteni kívánta az adójogszabályokat. Az már megint más kérdés, hogy azért az első év végén csak hozzá kellett nyúlni az adótörvényekhez, ezért a kétéves kiadvány nem érte meg a második évet.

Címkék:
adójogalkotás

A kiérdemelt jog

dr. Fehér Tamás | 2016. december 28.
perjel
dr. Fehér Tamás

A magyar általános áfakulcs világrekorder mértéke nem csak abban ütközik ki, hogy emiatt drágábbak a boltban vásárolt termékek. Abban is, hogy komolyan ösztönöz az áfa elcsalására, s ezért legalább ennyire készteti az adóhatóságot arra, hogy ezt valakin bevasalja. A NAV legutóbbi évkönyve szerint például az összes megállapított adókülönbözetből az áfa több mint 90 százalékot tett ki. Az ország teljes adó- és tb-bevételében pedig közel 25 százalékkal képviselteti magát. A tét tehát komoly.

Címkék:
adóeljárás, áfa, NAV

Osztalék: öröm vagy átok?

dr. Bejó Ágnes | 2016. december 20.
perjel
dr. Bejó Ágnes

Míg az osztalék egy örömteli folyamatnak, a nyereséges működésnek az eredménye, addig az osztalékfizetésre vonatkozó korlátok és nehézségek már eddig is számos bosszúságra adtak alapot. Különösen körülményes az osztalék kezelése a vállalatfelvásárlások során; a vevőnek és az eladónak speciális technikákat kell kidolgozniuk az osztalékok egymás közötti megosztására. 

Az utolsó szög a 'tartalmilag hiteltelen számla' koporsójában?

dr. Fischer Ádám | 2016. november 23.
perjel
dr. Fischer Ádám

Friss döntésében immár sokadszor mondta ki az Európai Unió Bírósága (EUB), hogy a NAV jogsértően tagadja meg az áfa-levonást azon tisztességes adózóktól, akik nem tudhatták, hogy az általuk befogadott számlán szereplő szolgáltatást nem a számla kiállítója teljesítette. A hét elején napvilágot látott, ún. Signum-ügy külön pikantériája, hogy a kérdést a bíróság a Kúria iránymutatását vitatva utalta az EUB elé. A határozatnak különösen a mezőgazdasági és a kereskedelmi szektorban folyamatban lévő adóvizsgálatokra és adóhatósági megállapításokra lesz jelentős hatása.

Címkék:
adóper, áfa, EU

Natúran vagy társaságba csomagolva? – az ingatlanvásárlás dilemmái

dr. Baráti Ákos | 2016. október 27.
perjel
dr. Baráti Ákos

Míg a hőskorban ingatlanok adásvételénél a felek jobban jártak akkor, ha az ingatlan helyett az ingatlant birtokló társaság részesedésére kötöttek szerződést, addig az évek során a jogalkotó lépésről-lépésre építette le a társaságvásárláson keresztül megvalósuló ingatlanszerzés előnyeit. Ellentétben a közhiedelemmel azonban az ingatlanok társaságon keresztül való megvásárlása jelenleg is több adóelőnyt tartogat, és ezek köre ráadásul jövő év januárjától bővülni is fog.

Porcelánadó? Porcukoradó? Porszívóadó?

dr. Barta Péter | 2016. október 12.
perjel
dr. Barta Péter

Fellélegezhetünk, ilyen adók ugyanis még nincsenek. Van azonban giccsadónk, hajóadónk, pónilóadónk, toronyadónk, traktoradónk, de akár termőföldadónk is – csak, hogy egy párat említsünk a mindennapi életünket színesítő települési adók közül. Nem vagyunk azonban teljesen védtelenek, ha az önkormányzatok ezen adók bármelyikét is kivetnék velünk szemben.

Építkezz okosan

dr. Baráti Ákos | 2016. szeptember 23.
perjel
dr. Baráti Ákos

A CSOK és az 5%-os ingatlanáfa bevezetésével egyidejűleg az év elejétől lazultak az építkezésekre vonatkozó hatósági szabályok is. Úgy tűnik azonban, hogy túlságosan kilendült az inga… Erre utal legalábbis az, hogy júniusban a Kormány szigorított a szabályrendszeren.

Büntet a NAV… pedig a könyvvizsgáló elfogadta

dr. Fischer Ádám | 2016. szeptember 6.
perjel
dr. Fischer Ádám

Köztudott, hogy Magyarországon a fizetendő társasági adó kalkulációja a számviteli elszámolásokon alapszik. Azonban kellemetlen meglepetés érheti azokat az adózókat, akik azt hiszik, hogy a számviteli elszámolás elveit egy az egyben alkalmazni tudják a társasági adó kiszámítása során is.

Keresés a blogban
Kiknek szól ez a blog?

A jog folytonos változásban van. Míg ez sokak számára ijesztő, számunkra éppen ettől lesz még izgalmasabb. Ezt a hozzáállást szeretnénk az üzleti élet szereplőivel, vezetőkkel, valamint az üzleti jog iránt spontán érdeklődőkkel megosztani rendszeresen frissülő, aktuális adójogi és kereskedelmi jogi témákat érthető stílusban tárgyaló blogunkban. Várjuk a kérdéseket és további témajavaslatokat is a blog@jalsovszky.com e-mail címre.

Feliratkozom
vállalatépítés blog
twobirds
portfolio blogger
Mi ez?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.

Feliratkozom a hírlevélre

Szeretné megkapni szakmai cikkeinket?

Köszönjük feliratkozását! Küldtünk Önnek egy e-mailt, a folyamat véglegesítéséhez kérjük ellenőrizze a postafiókját.