Jó pár honfitársunk állt már megrökönyödve az előtt, hogy ha egy londoni taxistól számlát kér, akkor meg kell elégednie egy tömbből kitépett papírcetlivel. Ha nyugatra elhagyjuk az országot, szintén gyakran szembesülünk annak a nehézségével, hogy a benzinkúton vagy a szállodában kapott számlára felírassuk cégünk nevét, székhelyét, az adószámról nem is beszélve. A másik oldalról megközelítve a dolgot, egyre kevésbé csodálkozunk azon, amikor azt tapasztaljuk, hogy a hazánkba látogató külföldi üzletemberek túlélési szókészletében az „egészségedre” és a „köszönöm” szavak mellett ott szerepel az „áfás számla” kifejezés is.

Mint pár héttel ezelőtt közzétettük, egy állásfoglalásában az NGM, bizonyos feltételekkel, a lakás hasznos alapterületébe tartozónak minősítette a lakáshoz tartozó terasz, valamint az erkély, a pince és beépített tetőtér területét. A jogszabály ilyen módon történő értelmezése jelentősen leszűkítette az új lakások értékesítésére irányadó 5%-os áfa igénybevételének lehetőségét. Az álláspont miatt felmerült kétségekre tekintettel az adóhatóság a napokban immár nyilvános iránymutatást tett közzé, amiben finomított a teraszokat érintő álláspontján – a lakásépítők legnagyobb megelégedésére.

Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-től jelentősen szűkítette a Parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi kedvezményeket.

Ez év január 1-jétől komolyan megnövelte a lakásépítési kedvet az, hogy egyes új lakások értékesítésének áfaterhe 5%-ra csökkent. A kedvezmény többlakásos ingatlanok esetén lakásonként 150 m², egylakásos lakóingatlanoknál pedig 300 m² hasznos alapterületig vehető igénybe. Ugyanakkor a Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég kiadott állásfoglalása nagyon tágan értelmezi a hasznos alapterület fogalmát, ami kellemetlen meglepetéseket is okozhat.

A Brexit árnyékában viszonylag kisebb publicitást kapott egy, az EU által a napokban meghozott, de csaknem ugyanolyan horderejű döntés. Június végén az Európai Unió Tanácsa elfogadta ugyanis az adóelkerülések megakadályozását célzó azon intézkedéscsomagot, amelyet a tagállamoknak fokozatosan be kell vezetniük a jogrendszereikbe. 

Kevés kellemetlenebb dolog létezik a világon, mint a nem fizető bérlőt kirakni az ingatlanból. Ráadásul sem a korábbi Ptk., sem annak bírói gyakorlata nem rendezte egyértelműen, hogy ilyenkor milyen összegű kártérítés illeti meg a bérbeadót. A jelenlegi Ptk. ugyan már szabályozza, hogy mit követelhet ilyenkor a pórul járt bérbeadó, azonban a részletszabályok korántsem kidolgozottak, és sok vitára adhatnak okot.

Az elmúlt hetekben komolyan borzolta a kedélyeket az a kérdés, hogy miként veszítheti el a közpénz a közpénz jellegét. Sőt, már a kilencvenes évektől kezdve komoly (majd sajnos egyre lanyhuló) figyelem övezte azokat az ügyeket, ahol úgy tűnt, hogy a közpénzből magánvagyon lett (Tocsik-ügyre emlékszik még valaki?). Ezek szorosan kapcsolódnak az átláthatóság kérdéséhez: ami közpénz, arról a „köz”-nek joga van tudni, hogy mire megy el, hiszen az nagyobb részt az adófizetők pénze.

Az új Ptk. két évvel ezelőtti bevezetése során legnagyobb vihart a vezető tisztségviselők felelősségének újraszabályozása kavarta. „Vihetik a főnök házát, ha a cég nem fizet” jellegű cikkek kerültek a címlapokra. A Ptk. júliustól várhatóan hatályba lépő módosítása változtat ugyan a felelősségi szabályokon, ám nem lehetetlen, hogy több problémát generál majd, mint amennyit megold.